A személyre szabott orvoslás lényege: a beteg saját géntérképének megfelelő terápiát, gyógyszereket kaphat, vagyis a számára leginkább megfelelő hatóanyagú, összetételű „gyógyszerkoktél” a megfelelő időben és a megfelelő mennyiségben segíti a gyógyulást.
"Nem csupán a gyógyulás esélyei javulnak, hanem a kellemetlen mellékhatások is jelentősen csökkenthetők” - mutat rá az egyre népszerűbb eljárás lényegére Dr. Lengyel Zsolt, a Pozitron-Diagnosztika Központ főorvosa. Úgy látja, hogy noha kiváló onkológiai intézetek vannak Magyarországon, a rákgyógyászat terén mégis tűzoltás folyik, mivel általában későn ismerik fel a daganatot.
„Többek között a PET-CT vizsgálatszélesebb körű használata is pozitívan befolyásolná a statisztikákat. A PET-CT-nek a daganat korai felismerése mellett kiemelt szerepe van a kezelések irányításában is” - mondja a nukleáris medicina ismert szakembere.
A Pozitron-Diagnosztika Központban alkalmazott diagnosztikai eljárással a daganatos megbetegedésekkorai, panaszt még nem okozó stádiumban is kimutathatóak, de a már diagnosztizált betegek számára is sorsfordító lehet. Egy 2006-ban indult átfogó külföldi klinikai vizsgálati program eredményei több százezer beteg adatai alapján bizonyítják, hogy betegségcsoporttól függően a PET-CT eljárás 35-50%-ban képes megváltoztatni a már biztosnak hitt diagnózist.
„Tapasztalataink alapján minden 100 betegből közel 50-nél változtatni kellett a kezelési terven. Ezzel gyakorlatilag új esélyt adhattunk embereknek, akik a pontosabb diagnózis birtokában nekik jobban megfelelő kezelésben részesülhettek” - ad képet a döbbenetes adatokról a napidoktor.hu szakértője.
A rák világnapján azt is el kell mondani, hogy a daganatos megbetegedések kialakulásában jelentős szerepe van a megelőzésnek, amely elsősorban az életmódváltást jelentené. „Sajnos a magyarországi egészségügyi statisztikák nem erről szólnak - közel 75000 új rákos megbetegedést regisztrálnak évente” - mutat rá a szomorú tényre Dr. Lengyel Zsolt.
A szakember ezzel kapcsolatban elmondja, hogy a korai diagnosztika szerepe felértékelődik, ugyanis a PET-CTvizsgálat a rosszindulatú daganatot a hagyományos képalkotó eljárásoknál általában korábban képes felismerni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.