A daganatos megbetegedés a vezető halálok

daganat
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 03. 10:19
A kínai főváros a betegségek korai felismerését célzó programot indított a különösen veszélyeztetettnek tartottak körében. Ötvenezer 40 és 74 év közötti állandó lakost vonnak be a projektbe a főváros kilenc kerületében. Az ötéves kísérleti időszak végeztével az egész országra ki akarják terjeszteni a programot.

A rák az elsőszámú halálozási ok Pekingben, a leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedések listáját pedig a tüdőrák vezeti - derült ki a kínai média keddi jelentéseiből.

A kínai főváros a betegségek korai felismerését célzó programot indított a különösen veszélyeztetettnek tartottak körében. Ötvenezer 40 és 74 év közötti állandó lakost vonnak be a projektbe a főváros kilenc kerületében. Az ötéves kísérleti időszak végeztével az egész országra ki akarják terjeszteni a programot.

A fővárosi egészségügyi hivatal adatai szerint 2010-ben minden nap 104 pekinginél diagnosztizáltak daganatot. A 100 ezer lakosra jutó rákos megbetegedések száma 2010-ben 302-re nőtt a 2001-ben mért 171-ről.
A férfiak körében a tüdőrák, míg a nők esetében a mellrák a legjellemzőbb. A legfrissebb adatok szerint az öt vezető rákbetegség közül Pekingben továbbra is e kettő áll az élen, majd a vastagbél-, a máj-, valamint a gyomor- és bélrendszer felső szakaszát érintő daganatok következnek.

szervek%2528110%25291

A szakemberek elsősorban a dohányzást okolják a tüdőrák magas aránya miatt, de a szmogot is megemlítik. Mivel a légszennyezés következményének tudományos igazolására nincs elegendő adat, ezért egyelőre csak figyelemmel kísérik a PM2,5, vagyis a 2,5 mikronnál kisebb finomporszemek egy köbméter levegőben mért koncentrációja, illetve a levegőben található mérgező elemek és a megbetegedések közötti összefüggést.

A PM2,5 egészségre gyakorolt hatásáról a Peking Egyetem és a Greenpeace a közelmúltban végzett kutatást. A 2012 decemberében nyilvánosságra hozott tanulmányból az derült ki, hogy a PM2,5 tavaly 2349 ember haláláért volt felelős Pekingben.
Más vizsgálatok szerint 2010-ben Kínában a levegőszennyezés 1,2 millió ember korai halálához vezetett. Ugyanebben az évben a világon a légszennyezést tartották a hetedik legsúlyosabbnak az elhalálozások kockázati tényezői között, mintegy 3,2 millió halálesetben játszott szerepe miatt. Kínában becslések szerint évente 350-400 ezer ember halálában van szerepe a rossz, szennyezett levegőnek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.