Facebook nagyhatalom

Úgy tűnik az infor­má­ciós kor gyer­mekei tartós szerelembe estek a mul­ti­funkcionális média plat­form palack­jából kisz­abadí­tott szellem­mel, a közösségi portál óriással.

A kollek­tív élményért felelős FACE­BOOKtagjá­nak lenni ma már evi­den­cia. Gaz­dasági­lag és tár­sadalmi­lag is meghatározó szerepe miatt az emberek hálózati szerveződése tel­je­sen ter­mészetes igénynek lát­szik. Az új trend szerint, az, aki nincs fent a kapc­so­lati hálón, olyan mintha nem is létezne....Tagadhatatlan, hogy a Face­book mára jelen­séggé vált, azt azon­ban senki sem tudja megjó­solni mi lesz a hamis illúzió vége, amely a cso­porthoz tar­tozást és a közösségi élményt adja.

Noha Mark Zucker­berg jól kitalált közösségi oldala meg­botránkoz­tató, olykor szá­nal­mas, időnként örömteli, esetenként meghökkentő és bizarr, és kel­lőkép­pen pro­vokatív fórumok táp­ta­laja, mégis nagyon úgy tűnik pótol­hatat­lan szerepe van min­den­nap­jainkban.

A face­book hivat­a­los sta­tisztikai adataiból legaláb­bis ez derül ki: Egy friss kimu­tatás­ból meg­tudhatjuk, hogy az egymil­liárd fel­használó naponta 2,5 mil­liárd hivatkozást oszt meg, és 2,7 mil­liár­dot lájkol. Fotók­ból és képekből naponta 300 mil­liót töl­tenek föl, ez pedig naponta 500 ter­abájt­nál is több tárhe­lyet igényel. Az adat­tároláshoz szük­séges HDFS rend­sz­erek min­d­e­gyike több mint 100 petabájt ada­tot képes tárolni.

Az ada­tok reális­nak tűn­nek; ezek szerint egy fel­használó naponta három lájkot oszt ki, és három­naponta tölt fel egy fotót. Mi más lehet ez, ha nem az újgen­erá­ció cyber­sz­erelme. Nekünk pedig nincs más dol­gunk mit sodródni az árral, és amen­nyire lehet rugal­masan és értékítéletünknek megfelelően nyomkodni azt a bizonyos bal klikket. Hiszen egyre több olyan dolog kerül nyil­vánosság elé a face­book által, amely hol súrolja, hol pedig át is lépi a tabu, az undorkeltés, az exhibi­cioniz­mus, vagy az intim­itás területét.

Tabuk nélkül

Egészen rend­hagyó for­mája például a gyász­nak, hogy az elhun­yt­nak üzenünk pro­filján keresztül... nemde? Ráadá­sul ez még nem is a leg­ex­trémebb módja annak, mi min­denre is használjuk man­ap­ság a közösségi szu­per­sztrádát. Legyen szó megc­sonkí­tott álla­tokról, szívs­zorító történetekről, segé­lykérő lev­elekről, nemzeti össze­fogás­ról, szex­ulitás­ról, házasságkötés­ről, születés­ről, magza­téletről, eset­leg a nagy-​nagy sem­miről, ami eddig szig­orúan bizal­mas infor­má­ció volt, az ma már a cso­port­szellem és a self brand­ing részévé vált.

A szabad kom­mentelés világában ninc­senek szabá­lyok, így min­denki úgy épít­ge­th­eti a magáról kialakí­tani kívánt képet, ahogy eddig sem­mi­lyen más fóru­mon nem tehette. Per­sze azok számára akik, sta­bil értékren­del, önbiza­lom­mal, önértékelés­sel ren­delkeznek nem cél a vir­tuális tek­in­tély és presz­tizs megsz­erzése, amely olykor olyan veszé­lyekkel is járhat, amit fel sem vagyunk képe­sek mérni.

Veszé­lyes terep

Egyre nép­sz­erűbb a fiat­alok körében meg­jelölni, hogy mikor és hol tartózkod­nak, kivel és mit tesznek, de gyakori jelen­ség a mezte­lenül vagy alulöltözöt­ten pózoló fotók feltöltése is aFace­bookra. Ezeknek súlyos következményei lehet­nek. Egy tanul­mány szerint a közösségi oldalak tag­jainak 52 száza­léka oszt meg magáról kock­ázatosnak minősülő infor­má­ciót.

A tanul­mány megál­lapítása szerint a Face­book fel­használók még az „átla­gos fel­használónál” is kön­nyelműebbek és több­ségük azzal sincs tisztában, a megadott infor­má­ciók­ból melyek nyil­vánosak. A Face­bookra feltöltött ada­tok tömkelege pedig vonzza a bűnözőket is, és maga az oldal sem kezeli elég egyértelműen adatainkat.

A felelőtlenül feltöltött adataink szám­ta­lan kock­áza­tot rejtenek maguk­ban: Egy kutatás szerint például min­den tízedik fel­sőok­tatási intézmény ellenőrzi a hoz­zájuk jelen­tkezők adat­lapját, az esetek 38%-ában talál­tak olyan képeket és üzenő falra írt posz­tokat, ame­lyek alapján kiderült, hogy nem ők a megfelelő alanyok. A közgaz­dasági és orvos­tu­dományi egyete­mek felvételiztetői elősz­eretet­tel böngésznek a közösségi oldalakon, csak úgy, mint a leendő munkaadók.

A munkál­tatók és a fej­vadász cégek egyre nagy­obb szám­ban ismerik fel a közösségi infor­má­ciók jelen­tőségét. Egy felmérés szerint a fej­vadás­zok­nak, valamint a vál­lala­tok HR-​es sza­kem­bere­inek több mint fele már kife­jezetten az álláskeresők felku­tatására használja a közösségi oldalakon fel­lel­hető infor­má­ciókat.

Ter­mészete­sen a rendőrség sem von­hatja ki a nyomozá­sok alól a közösségi oldalt. Az amerikai rendőrök egyre gyakrab­ban használják többek között aFace­bookot is feltételezett bűnözők lebuk­tatására, akár úgy is, hogy a gyanúsí­tot­tak rokon­ainak, ismerő­seinek adják ki magukat. Nem feltétlenül törvényes mód­szer, de legalább lehet róla tudni. A mag­yar rendőrség „nyomozati érdekek­ből” nem árulja el, használja-​e a Face­bookot és ha igen, mire és hogyan, mégis tudomá­sunk van néhány ada­tról.

Az Orszá­gos Rendőr-​főkapitányság illetéke­sei állítólag lekérhetik a Face­book­tól a titkosí­tott ada­tokat is, és a cégnek legfel­jebb harminc napon belül tel­jesíte­nie kell a kérést. Az idei év első félévben össze­sen 38 ezer fel­használó adatai iránt érdek­lődtek 74 ország nyomozati szervei a Face­booknál, a közösségi oldal a kérések 60 száza­lékát tel­jesítette.

A közösségi száj­tok rendőrségi célokra, sőt fedett akciókra való használata szá­mos kérdést fel­vet. Köztük az egyik legérdeke­sebb, hogy egy rendőr vagy szövet­ségi nyomozó bün­tetlenül megszegheti-​e a közösségi száj­tok fel­használási feltételeit, ame­lyek között a legtöbb­ször az szere­pel, hogy a fel­használók nem adhatják ki magukat más­nak, mint akik valójában.

A száraz tények

A mag­yarországi Facebook-​tagok száma idén átlépte a három­mil­liót. A 18 - 64 éves, legalább egy közösségi oldalon jelen lévő inter­netezők több mint fele már napi szin­ten használja az ilyen jel­legű oldalak egyikét.

A Kutató­Cen­trum által elvégzett felmérés szerint a közösségi oldalak­ban rejlő legtöbb lehetőséget a fiat­alok aknáz­zák ki: a megkérdezett 18 - 24 évesek 45 száza­léka gyakrab­ban használja a hasonló portálokat üzenetküldésre, mint e-​mail fiókját, és közel felük szívesen telepít kisal­ka­lmazá­sokat, illetve lép be külön­böző cso­por­tokba.

Üzleti célokra a válaszadók 4 száza­léka használja a közösségi médiát, így például hirdet, céges pro­filokat kezel, vagy rövid üzenetek­ben kom­mu­nikál ügyfélkörével. A jelen­legi 4,4 mil­liós aktív mag­yarországi face­bookozó réteg a tel­jes inter­netező bázis 70 száza­léka, de a tel­jes lakosság­nak is majd­nem a fele.

Jólle­het, egy ilyen oldalon senki és semmi nincs biz­ton­ság­ban, azon­ban néhány adatvédelmi funkció használatá­val kivéd­hetjük, hogy célponttá váljunk!

- Tegyük priváttá profilunkat.

- Ne fogad­junk el nyil­vánosan buliba szóló meghívást a közösségi oldalon.

- Ügyeljünk arra, hogy milyen címet adunk feltöltött képei­d­nek. Inkább általános címeket válasszunk!

- A kép­beál­lítá­soknál szabá­ly­oz­zuk, hogy ki láthassa fotóinkat!

- Szülőként sok gondtól megóvhatjuk gyanút­lan gyer­mekün­ket, ha odafi­gyelünk a pro­filjára, és szem­mel követjük, milyen képeket és infor­má­ciókat tesz közzé magáról. A leg­biz­ton­sá­gos­abb talán az, ha ellenőriz­zük, hogy kiket vesz fel a bará­tai köz. Nem­egyszer for­dult már elő, hogy gyerekek képeit lop­ták le a Face­bookról, majd kis átalakítás­sal ped­ofil tar­talmú oldalakra tet­ték ki.

A tinédzserek cso­porthoz tartozása

Hazánkban is egyre elter­jedtebb a köznyelvben a Facebook-​depresszió, a Facebook-​függőség kife­jezés. A kis kamas­zok­nak még ingatag az önbizalma, és egymás tár­saságában is szük­ségük van vis­szaiga­zolá­sokra, hogy tudják, hova helyezhetik magukat a közösség­ben.

Az iskolában is gyakran azért dúl a harc, hogy ki ciki, illetve menő, és nincs ez másként a közösségi portálokon sem. A vis­sza­húzódó gyerekek számára kec­segtetőbb­nek tűn­het az inter­netes kapc­so­lat­teremtés. Már ez önmagában kialakíthat egy füg­gőséget, hiszen, míg a való élet­ben a gátlá­sai vis­szafogják, az online világ­ban az lehet, aki akar. A számítógép életük része az iskolában és otthon egyaránt, ám sok eset­ben a fiata­l­abb korosztály nem igazán tud különb­séget tenni a valós és fan­tomkapc­so­la­tok között, illetve nem képe­sek felis­merni a vir­tuális szemfényvesztést.