Angelina Jolie rosszul döntött?

tünet
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 12. 09:40
Angelina Jolie megoldását, hogy genetikai okokból eltávolíttatta melleit, teljesen elhíbázott megoldásnak tartja a magyar rákgyógyítás professzora. Kásler Miklós, az Orszságos Onkológiai Intézet vezetője szerint ugyanis "egyáltalán nem törvényszerű, hogy öröklődés következtében alakul ki a mellrák, sőt azt lehet mondani, hogy az esetek kis százalékában alakul ki ilyen formán. Vagyis a veszélyeztetetteket lehet a szokásosnál gyakrabban vizsgálni, lehet kontrollálni a rák kialakulását és korai stádiumban rendkívül jók a gyógyulási esélyek. Abszolút etikátlan megoldás, hogy egy teljesen ép, egészséges embert csonkoljanak csak azért, mert feltételezik, hogy a jövőben beteg lesz. Példaként említhetem, hogy amennyiben mondjuk egy ötven éves embernél arterioszklerózist vagyis érelmeszesedést fedeznek fel, levágják a lábát, nehogy nyolcvan éves korára elüszkösödjön. Felfoghatatlan, hogy ezt megtették.”

Angelina Jolie megoldását elhibázottnak tartja a magyar professzor. A világhírű budapesti Onkológiai Intézet vezetője, Kásler Miklós a daganatok elleni küzdelemről beszélt.

prof_dr_kasler_miklosAngelina Jolie megoldását, hogy genetikai okokból eltávolíttatta melleit, teljesen elhíbázott megoldásnak tartja a magyar rákgyógyítás professzora.
Kásler Miklós, az Orszságos Onkológiai Intézet vezetője szerint ugyanis "egyáltalán nem törvényszerű, hogy öröklődés következtében alakul ki a mellrák, sőt azt lehet mondani, hogy az esetek kis százalékában alakul ki ilyen formán. Vagyis a veszélyeztetetteket lehet a szokásosnál gyakrabban vizsgálni, lehet kontrollálni a rák kialakulását és korai stádiumban rendkívül jók a gyógyulási esélyek. Abszolút etikátlan megoldás, hogy egy teljesen ép, egészséges embert csonkoljanak csak azért, mert feltételezik, hogy a jövőben beteg lesz. Példaként említhetem, hogy amennyiben mondjuk egy ötven éves embernél arterioszklerózist vagyis érelmeszesedést fedeznek fel, levágják a lábát, nehogy nyolcvan éves korára elüszkösödjön. Felfoghatatlan, hogy ezt megtették.”

Az elmúlt évtizedekben sokat fejlődött az orvosi tudás, az orvosi eszközök és a gyógyszerek, a betegirányítás, de lehetne még sorolni. Mindezek együttesen mennyivel hosszabbították meg az onkológiai és hematológiai daganatos betegek életét?

A rák gyűjtőfogalom, legalább 230 féle betegség gyűjtőneve - válaszolt a napidoktor.hu kérdésére Kásler Miklós -, de ha szervi lokalizációról beszélünk, akkor már pontosabb képet tudunk adni. Például az emlőrák esetében tíz évvel ezelőtt a túlélési arány 50 százalék alatt volt, ma pedig - minden szövettani típust, minden stádiumot figyelembe véve - 71 százalék. Tehát minimálisan húsz százalékkal nőtt az eredményes orvosi beavatkozások aránya.

Alapvetően megváltozott a hererákos betegek gyógyulási esélye is, hiszen ma már 80 százalék fölött van a gyógyultak aránya, ugyanezt lehet elmondani a limfómákról is, pedig 10-15 évvel ezelőtt még végzetes betegségnek bizonyultak. Nagyon sok pozitív változás van a többi szerv daganatos betegségeinek gyógyításában is, de kiemelném a nyak és a fej tumorainak egyre eredményesebb kezelését. A daganatos megbetegedések30 százalékának nem lenne szabad előfordulnia, egyharmaduk, a megbetegedettek fele teljesen meggyógyul, a betegek egyharmadának élettartama pedig évekkel, évtizedekkel meghosszabbítható a korszerű kezelésekkel.

mell12

Az orvosi tudás, az orvosi eszközök és a gyógyszerek „háromszögben” az elmúlt évtizedekben melyik terület fejlődött a legtöbbet?

Az orvosi ismeretek exponenciálisan nőttek, talán nem túlzás, ha azt a szót használom, hogy robbanásszerűen. Ebben nagy szerepe van a specializálódásnak, mert mondjuk húsz évvel ezelőtt egy orvos diagnosztizálta a beteget, majd meghatározta a gyógykezelését. Ma az egyes részterületekre specializálódott orvosok onkológiai teamet alkotva diagnosztizálják a betegséget, és meghatároznak mindent a gyógykezeléssel kapcsolatban. Vagyis sok orvos teszi hozzá a saját tudását a beteg gyógyításához. Ilyen teamben részt vesz diagnosztikai szakember, sugárterapeuta, szövettanász, labor szakorvos, a gyógyszeres kezelést irányító orvos és sebész szakorvos is.

Az európai rákstatisztikák több mutatójában is sajnos az élmezőnybe tartozik Magyarország. Ebben nagy szerepe van annak, hogy hazánkban nem kellő súlyú a megelőzés kultúrája. Ennek megváltoztatása kinek a feladata?

Azt lehet mondani, hogy a daganatokelleni küzdelem az egész társadalom feladata, de meg van benne mindenkinek a saját szerepe is. Kiemelkedően fontos a törvényhozás felelőssége, hiszen lehetősége van a környezetünkben lévő rákkeltő tényezők minimalizálására. Nagyon fontos, hogy az iskolák környezettudatos életvitelre neveljék a gyerekeket.

Az orvosnak, aki közvetlen kapcsolatban van a betegekkel, módja van közhasznú ismeretek átadására; az újságíróknak, akik a legszélesebb rétegeket tudják elérni. Külön ki kell emelni a betegszervezetek felvilágosító munkáját. Vagyis nagyon sok mindenkinek van és lehet szerepe ezen a téren, gondoljunk a szűrésekmegszervezésére és népszerűsítésére is. Mindezeket szisztematikusan próbáljuk mozgatni, több-kevesebb sikerrel.

A közelmúltban járta be a világsajtót, miszerint Angelina Jolie genetikai okokból eltávolíttatta melleit. Ez a megoldás lehet a megelőzés általános formája?

Úgy 10-15 évvel ezelőtt orvosi körökben zajlott erről vita, de mára egyértelmű a válasz: teljesen elhibázott megoldás! Ugyanis egyáltalán nem törvényszerű, hogy öröklődés következtében alakul ki amellrák, sőt azt lehet mondani, hogy az esetek kis százalékában alakul ki ilyen formán. Vagyis a veszélyeztetetteket lehet a szokásosnál gyakrabban vizsgálni, lehet kontrollálni a rák kialakulását és korai stádiumban rendkívül jók a gyógyulási esélyek.

onvizsgalat2

Már említettem, hogy Magyarországon 70 százalék körül van a teljes gyógyulási arány, beleértve a kifekélyesedő, áttételeket adó eseteket is. Visszatérve Angelina Joliera, abszolút etikátlan megoldás, hogy egy teljesen ép, egészséges embert csonkoljanak csak azért, mert feltételezik, hogy a jövőben beteg lesz. Példaként említhetem, hogy amennyiben mondjuk egy ötven éves embernél arterioszklerózist vagyis érelmeszesedést fedeznek fel, levágják a lábát, nehogy nyolcvan éves korára elüszkösödjön. Felfoghatatlan, hogy ezt megtették.

Milyen gyakorisággal ajánlott rákszűrésen részt venni?

Mindegyik szervi lokalizációnál más és más, országonként és betegségtípusonként is van eltérés, általában 2-4-5 év, ugyanis a daganat kifejlődésének is van időintervalluma. Magyarországon három év a szokásos szűrési gyakoriság, az átfedések miatt szinte biztosan el lehet kapni a daganatot korai fázisban. Magyarországon népességszintű szűrés három területen folyik: a méhnyakrák, a vastag-és végbélrák, valamint az emlőrák esetében.

Az összes többi szerv vizsgálata is célszerű, de népességszinten nem valósítható meg. Példaképpen: a gégerák első stádiumában elkezdett kezelés 95 százalékban eredményes, a negyedik stádiumban ez a szám viszont már csak 25-30 százalék. Tehát az időfaktor nagyon lényeges.

Az ön szakterületén marad-e megfelelő ellátás nélkül gazdasági okokból kezelésre szoruló beteg?

A leghatározottabban kijelenthetem, hogy Magyarországon minden olyan, evidencián alapuló gyógykezelési forma általánosan rendelkezésre áll, amely a betegek ellátásához szükséges.

A nehézségek más jellegűek: főleg szervezési, betegirányítási problémák léteznek, bár a tendencia javuló. Rendkívül lényeges a betegutak lerövidítése, vagyis az, hogy minél gyorsabban jusson a beteg országos vagy regionális onkológiai centrumba, szakképzett személyzet felügyelete alá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.