Mit tesz velünk a rossz hír?

stressz
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 11. 12:33
A tanulmány egyike az elsőknek, amelyek a médiából érkező negatív tartalmú hírekre adott testi választ vizsgálták. Mint kiderült, a negatív főcímek olvasása nem váltja ki automatikusan a test stresszválaszát, de a nőka későbbi kihívásokra már nagyobb szorongással reagálnak.

Erősebb stresszel reagálnak a nők a rossz hírekre, mint a férfiak, és később is jobban emlékeznek a negatív főcímekre.

A tanulmány egyike az elsőknek, amelyek a médiából érkező negatív tartalmú hírekre adott testi választ vizsgálták. Mint kiderült, a negatív főcímek olvasása nem váltja ki automatikusan a test stresszválaszát, de a nőka későbbi kihívásokra már nagyobb szorongással reagálnak.

A PLoS ONE elnevezésű online tudományos portálon megjelent tanulmány szerzői szerint alapvetően fontos megérteni a média által folyamatosan közvetített negatív információkra adott társadalmi reakciókat, tesztjeik célja is ez volt.

A Montreali Egyetem munkatársai 56 férfit és nőt kértek meg, hogy olvassák el 24 hír kivonatát, amelyek mindegyike egy főcímből és egy rövid összegzésből állt.

A résztvevők fele semleges híreket látott, míg a többiek lehangoló információkat kaptak. A hír elolvasását követően a tesztalanyok egystresszesállásinterjú-utánzaton vettek részt, majd matematikai feladatokat is meg kellett oldaniuk.

Az egész kísérlet alatt mérték a résztvevők nyálában a kortizon stresszhormon szintjét. A mérések azt mutatták, hogy a hírek olvasása alatt sem a nők, sem a férfiak körében nem emelkedett a stresszhormon szintje, későbbi reakcióik azonban eltérőek voltak.

A negatív híreket kapott nők kortizonszintje jóval nagyobb mértékben ugrott meg a további kihívást jelentő helyzetek alatt, mint a semleges híreket olvasó nőké, a férfiaknál pedig nem találtak összefüggést a későbbi feladatok alatti kortizonszint és a korábban olvasott hírek tartalma között.

A teszt a következő kísérleti napon azzal folytatódott, hogy megkérték a résztvevőket, idézzék fel az előző napon olvasott híreket. A semleges hírekre körülbelül ugyanolyan arányban emlékeztek a nők és a férfiak, a negatív tartalmú híreket azonban nagyjából kétszer nagyobb valószínűséggel tudták felidézni a nők.

A kutatók úgy vélik, hogy szükséges lenne a későbbiekben szélesebb körben is megvizsgálni, hogy miként tudnak az egyes embercsoportok megbirkózni a negatív hírekkel - idézte a LiveScience című ismeretterjesztő portál

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.