A másodlagos limfödéma rettegett mellékhatás a rák kezelése során, mely a végtagok duzzanatával és szöveteinek megváltozásával jár. Ausztráliában leggyakrabban azoknál jelentkezik, akiket mell-, nőgyógyászati- vagy prosztatarákkal, esetleg melanómával műtöttek, és a környéki nyirokcsomókat is eltávolították közben. Bár elhárulhat a halálos betegség veszélye, de a továbbiakban fájdalmakkal és más hátrányokkal kell szembenézniük. Ha a betegséget azonban idejekorán felismerik és kezelni kezdik, akkor féken tartható és visszaszorítható, megelőzhető a felülfertőződés, növelhető a terület mozgásképessége, az életminőség pedig sokat javulhat.
Sharon Kilbreath professzor, az egészségtudományi tanszék munkatársa elmondta, hogy a kutatás során a korai diagnózisra és kezelésre összpontosítottak. „Megvizsgáltuk az összefüggést, a limfödéma klinikai megjelenési formáit és a mögötte rejlő nyirokfunkciót, valamint a mellrákos nőknél létrejövő anatómiai változásokat. Célunk az volt, hogy beazonosítsuk a korai jeleket a magas kockázatnak kitett csoportok esetén.”
Idáig nem nagyon kutatták széles körben a limfödémát, a gyakoriságával kapcsolatban sem álltak rendelkezésre pontos adatok, mert sokszor diagnosztizálták félre, illetve meghatározásában és értékelésében is akadtak eltérések. 67 limfödémás önkéntes jelentkezett a kutatáshoz, továbbá 16 egészséges ember. „Többféle klinikai módszerrel ismerhető fel a limfödéma, például a végtag méretváltozásának mérése, a jelenlevő sejtnedv mennyiségének megfigyelése, vagy a beteg kikérdezése” - magyarázta Kilbreath professzor. „Eddig ezeket az indirekt klinikai méréseket nem kötötték össze a nyirokfunkciók direkt kiértékelésével vagy a mögöttes anatómiai változásokkal.”
Az eredmények lehetővé teszik majd, hogy a kritériumoknak megfelelően felismerjék az elváltozást, ezzel együtt pedig a korai kezelést és az állapotromlás minimalizálását. A mögöttes változások megfigyelésével többet tudhatnak majd meg a különféle klinikai megközelítésekről. "Amíg nem áll rendelkezésre eszköz a limfödéma szűrésére, addig nagyon fontos, hogy az érintett csoportok, különösen a rák túlélői ismerjék a tüneteket, hogy idejében kezeléshez jussanak” - hívta fel a figyelmet Penelope Sanderson, az Ausztrál Nyirok Társaság elnöke.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.