A Journal of Clinical Oncology legfrissebb számában közzétett kutatásban a szakemberek 196 olyan nőt vizsgáltak, akik korai stádiumú emlődaganat miatt egy három gyógyszerből álló kemoterápiás kezelésen estek át. A nők átlagosan 21 évvel a kemoterápiás kezelés után vetették alá magukat kognitív teszteknek. Eredményeiket 1509 egészséges nővel vetették össze, akik sosem szenvedtek daganatos betegségben. A résztvevők életkora 50 és 80 év közé esett.
A kemoterápián átesett nők a kontrollcsoportnál sokkal gyengébben teljesítettek a verbális memóriát, a kognitív feldolgozási sebességet, a végrehajtó funkciót és a pszichomotoros sebességet vizsgáló tesztekben.
A korábbi kutatások azt mutatták, hogy a kemo-agynak nevezett jelenség a kezelést követően öt évig maradhat meg, a mostani kísérlet azonban elsőként bizonyítja, hogy a kemoterápia maradandó kognitív károsodást okozhat.
A kísérletben részt vevő nők esetében a ciklofoszfamid-metotrexát-fluorouracil (CMF) kombinációjú kemoterápiás kezelést alkalmazták, amely 1976 és 1995 között a legelterjedtebb terápiának számított. Korai stádiumú emlőrák kezelésére napjainkban már nem használják, de a ciklofoszfamidot és a fuorouracilt még mindig alkalmazzák.
A tanulmány szerzői hangsúlyozták, hogy a kemoterápia az agyra gyakorolt hatásainak mélyebb megértéséhez további kutatásokra lesz szükség.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.