Az már korábban is ismert volt, hogy a fuzáriumgombák számos kárt okoznak a mezőgazdasági terményekben, azonban egyes fajaik az emberre is veszélyt jelentenek. 2005-2006-ban például az Egyesült Államokban számos kontaktlencsét viselő embert ért utol egy szaruhártya-fertőzés, melynek hátterében szintén ez a gombafaj állt.
A fuzárium által okozott fertőzéseket ráadásul igen nehéz kezelni, mivel ez a faj számos gyógyszerre rezisztens, számoltak be róla a Penn State kutatói, akik közel ötszáz mosdóból vett mintát teszteltek le, melyek a legkülönbözőbb helyekről és államokból származtak. A mosdók hatvanhat, illetve az épületek nyolcvankét százalékában legalább egy féle fuzáriumot találtak, melyek hetven százaléka olyan fajokhoz tartozott, amelyek az emberre is veszélyesek lehetnek.
Dylan Short, a Mezőgazdasági Tudományok Főiskolájának munkatársa úgy vélik, a fenti vizsgálati eredmények alapján egyértelmű, hogy számos ember van kitéve a fuzáriumgombák által okozott fertőzéseknek, mivel a vízvezeték-hálózat felszínén lerakódott biofilm rétegek - azaz egybefüggő réteget képező mikroorganizmusok - kiváló gyűjtőhelyei az emberre veszélyes gombafajnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.