A Duke Egyetem Orvosi Központjának kutatói az agykéreg és limbikus rendszer azon területeit térképezték fel, melyek az érzelmekért felelősek, és így a nikotinéhség érzésében is nagy szerepük van. Céljuk az volt, hogy ezeknek a területeknek a mágneses stimulálása révén megpróbálják manipulálni a nikotin iránti sóvárgást.
„Közvetlenül a frontális agyterületet ingereltük mágneses mezők segítségével, és így világosan látszott, hogy a dohányosok cigaretta iránti vágyáért ez a terület a felelős. Azáltal, hogy így pontosabb betekintést nyertünk abba, miként alakul ki a nikotin iránti vágy az agyban, lehetőség nyílhat arra is, hogy ezt a vágyat blokkoljuk, és ezzel hozzásegítsük a dohányosokat káros szenvedélyük elhagyásához” - fejtette ki dr. Jed Rose, a tanulmány egyik szerzője.
Míg az alacsony frekvencián történő stimulálás során nem tapasztaltak különösebb változást a kutatók, a magas frekvencián történővel már komoly eredményeket értek el, és sikerült csökkenteni a cigarettának azt a hatását, ami miatt a dohányos sóvárgást érez iránta, vagyis pont a függőség ellen adott védelmet.
Dr. John Krystal, a Biological Psychiatry szerkesztője úgy véli, a tanulmány nagyon fontos felfedezésekről számolt be, ám ahhoz, hogy mindezek segítségével kidolgozhassanak egy új kezelési módszert, mellyel sokaknak segíthetnek a leszokásban, még további kutatások szükségesek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.