A parkinson-kór összefügg a kerékpározással?

A betegek kerékpározási képessége a tereptől és a kerékpározás helyzetétől függetlenül segíthet az orvosoknak meghatározni, hogy a páciens Parkinson-kórban vagy atípusos Parkinson-szindrómában szenved.

Az atípusos Parkinson-szindróma olyan rendellenességeket foglal magába, amelyek hasonlóak a Parkinson-kórhoz, de eltérően reagálnak a kezelésekre. Azt már korábban is tudták a kutatók, hogy az atípusos Parkinson-szindrómás betegek már a betegség korai szakaszában elveszítik kerékpározási képességüket, a Parkinson-kóros betegek azonban továbbra is jól kerékpároznak. Azt azonban nem tudták, hogy ez a „kerékpáros jel” általánosan érvényes-e minden kerékpározási környezetre és szituációra a különböző országokban.

A Journal of Parkinson's Disease legfrissebb számában megjelent tanulmány készítéséhez japán kutatók saját országukban vizsgálták a „kerékpáros jel” megbízhatóságát, ahol hegyes-völgyes, szűk, autóktól hemzsegő utak jellemzőek. Kiderült, hogy az atípusos Parkinson-szindrómás betegek 88,9 százaléka már betegségük első néhány évében felhagytak a kerékpározással, míg a Parkinson-kóros betegek esetében ez az arány csak 9,8 százalék volt.

Ha ezeket az adatokat összehasonlítják a kerékpárosok számára kedvező holland viszonyokkal, ahol az atípusos Parkinson-szindrómás betegek 51,5 százaléka hagyta abba a kerékpározást a betegség első éveiben, valószínűsíthető, hogy az eltérés annak tudható be, hogy Japánban sokkal nehezebb kerékpározni.

A Wakayama Orvostudományi Egyetem kutatói úgy vélik, hogy bár a kerékpáros kultúra országonként eltérő lehet, a „kerékpáros jel” a vizsgálatok során hozzásegítheti az orvosokat a Parkinson-szindróma korábbi és differenciáltabb diagnózisához.