A két lábon járás képessége talán éppen azért fejlődött ki az embereknél, mert ez hozzásegítette a férfiakat a hatékonyabb harcoláshoz, állítja egy új tanulmány. A Utahi Egyetem kutatói egy boxzsák belsejébe épített érzékelő segítségével azt vizsgálták, hogy a profi ökölvívók és egyéb harcművészeti sportolók milyen erővel tudják megütni a zsákot négy különböző irányból: szemből, oldalról, alulról, illetve felülről. A férfiak először álló pozícióból ütöttek, majd négykézlábra ereszkedve megismételték az ütést.
A kutatók megállapították, hogy a résztvevők álló pozícióban erősebben ütöttek, mint négykézláb, továbbá az is világossá vált, hogy a felülről lefelé irányuló ütés erősebbnek bizonyult a szemből, oldalról, vagy alulról indított ütéseknél. Az eredményekből arra lehet következtetni, hogy a magas, álló helyzetű férfi helyzeti előnybe kerül az alacsonyabbakkal szemben a harcok során.
Ez magyarázatot jelenthet arra a kérdésre, hogy az ősember miért kezdett el két lábon, felegyenesedve járni, illetve, hogy a nők miért vonzódnak jobban a magasabb férfiakhoz, mondta David Carrier, biológia professzor, a tanulmány egyik szerzője.
Az emberi evolúció korai szakaszában egy ilyen magasságból fakadó helyzeti előny óriási lehetőségeket adott az élelmiszer megszerzéséhez, a párválasztáshoz és a megszerzett javak megvédéséhez. Emiatt a magasabb férfit választó nők túlélési esélyei is jócskán megnövekedtek, magyarázta Carrier professzor. A tanulmányt a PLoS One című folyóiratban publikálták.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.