"Nem-motoros" parkinsonos tünetek

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2011. április 15. 17:14
A Parkinson-kór, bár gyakori idegrendszeri betegség, mégis sokszor évek telnek el felismeréséig. Az idei világnap erre, illetve a nem „típusos” parkinsonos tünetekre kívánja a figyelmet felhívni.

A Parkinson-kór, bár gyakori idegrendszeri betegség, mégis sokszor évek telnek el felismeréséig. Az idei világnap erre, illetve a nem „típusos” parkinsonos tünetekre kívánja a figyelmet felhívni.

A Parkinson betegek világnapját először 1997. április 11-én tartották meg, amely Dr. James Parkinson születésének napja. James Parkinson 42 éves korában jelentette meg a „An Essay on the Shaking Palsy” című munkáját, amiben a később róla elnevezett betegségre kívánta felhívni a figyelmet, remélve, hogy másoknak sikerül majd az akkor még hatékonyan nem kezelhető betegségre gyógymódot találni. Az orvostörténészek véleménye megegyezik abban, hogy Parkinson értekezése a betegségről kiváló megfigyelőképességről tanúskodik.

A Parkinson-kór világszerte mintegy 6,5 millió embert érint. Gyakorisága kb. 200-300 eset 100 ezer lakosra számítva, de jelentkezése az életkorral nő: a 80 éves populációnak már 1 százalékát érinti e betegség. A Parkinson-kór lassan rontja az életminőséget, azonban a gyógyszeres és sebészi kezelés fejlődésének köszönhetően ma ma már a kórkép jól kezelhető.

nyugdij1

Nagyon fontos tudni, hogy nem mindenki észleli ugyanazokat a tüneteket! A betegség az egyes emberekben eltérő formában jelentkezhet, és az esetek többségében sok év telhet el, amíg a mindennapi tevékenységet jelentősen korlátozza. A Parkinson-kór típusos tünetei - az un. motoros tünetek (mozgások lassulása, izommerevség, remegés) - többnyire ismertek, de ennek ellenére is sokszor már csak késői stádiumban kerül felismerésre a betegség.

Az ún. nem motoros tünetek esetében - pl.: szagláscsökkenés, szorongás, hangulatzavar, alvászavar, fáradékonyság - sokkal ritkábban gondolnak a Parkinson-kórra, pedig ezek a tünetek a motoros tünetek előtt évekkel, a betegség korai szakaszában jelentkezhetnek. Fontos lenne, hogy az ilyen tünetekkel jelentkező beteg esetében - főként, ha ezt életkora is indokolja - a kezelőorvosok gondoljanak erre a kórképre is. Korai felismerés esetén sokkal hatékonyabban lehet a betegséget kezelni.

A Parkinson-kór tünetei elsősorban az agyban a dopamin szint csökkenésének következményei, így a legtöbb kutatás az un. „dopaminerg” gyógyszerek kifejlesztésére irányult. Ezek a gyógyszerek a hiányzó dopamin pótlására szolgálnak: helyettesítik, illetve utánozzák annek működését vagy gátolják a dopamin lebontását. Ma Magyarországon csaknem valamennyi gyógyszeres kezelési lehetőség támogatással elérhető a betegek számára.

agy59

Mindazonáltal a kezelés nemcsak gyógyszerekből áll: a rendszeres testmozgás (torna), fizioterápiás programok és a megfelelő étrend egyaránt része kell, hogy legyen a beteg kezelésének. gy több mint 5000 fő részvételével készült felmérés rávilágított arra, az európaiaknak több mint a fele nem tudja, hogy a Parkinson-kór idegrendszeri betegség és 77 százalékuk azt sem ismeri, hogy a mozgászavar - mely az egyik alaptünete a betegségnek - mennyi gondot okoz a Parkinson-kórban szenvedők számára.

E riasztó adatok okán a European Parkinson's Disease Association (EPDA) megszervezte nemzetközi felvilágosító kampányát: „Élet a Parkinson-kórral” címmel. E kampány 2009-ben magyarul is elindult és az idei világnap alkalmából jelenik meg a kampány tájékoztató könyvének második kötete magyar nyelven is, mely az un. „Nem-motoros” Parkinsonos tünetekekel foglalkozik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.