Fiatalkori és időskori pszichózisok

mentális
PUBLIKÁLÁS: 2011. március 30. 13:19
Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben ismertetett tanulmányhoz 17 634 ember adatait elemezték, akik valamennyien 1958 márciusában születtek Nagy-Britanniában.Azok, akiket 16 éves korukra - a szülők közlése szerint - pszichológus vagy pszichiáter "közepesen" vagy "súlyosan problémásnak" minősített, felnőtt korukban 19-28 százalékkal kerestek kevesebbet, mint azok, akiknél nem merültek fel ilyen gondok.

Kevesebb a fizetése és nagyobb eséllyel él egyedül középkorúan az, akinek kamaszkorában pszichológiai problémái voltak.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben ismertetett tanulmányhoz 17 634 ember adatait elemezték, akik valamennyien 1958 márciusában születtek Nagy-Britanniában.Azok, akiket 16 éves korukra - a szülők közlése szerint - pszichológus vagy pszichiáter "közepesen" vagy "súlyosan problémásnak" minősített, felnőtt korukban 19-28 százalékkal kerestek kevesebbet, mint azok, akiknél nem merültek fel ilyen gondok.

shutterstock_165079692

Az összehasonlítás kedvéért: a gyerekkorukban komoly fizikai problémával küzdő felnőttek jövedelme átlagosan kilenc százalékkal bizonyult alacsonyabbnak egészséges társaikénál. A RAND Corporation elnevezésű nonprofit kutatócsoport elemzése szerint azok, akiknek pszichológiai problémái voltak kamaszként, ötvenéves korukra hat százalékkal nagyobb valószínűséggel éltek egyedül, és 11 százalékkal kisebb eséllyel volt munkájuk. Mint James Smith, a tanulmány egyik szerzője hangsúlyozta, megállapításaik azt jelzik, hogy a gyerekkori pszichológiai problémák kezelésére irányuló erőfeszítéseket gazdasági okból is érdemes növelni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.