Prof. Dr. Papp György

szakértők
PUBLIKÁLÁS: 2011. február 03. 01:55
urológus

urológus

1970-ben kaptam orvosi diplomát a Budapesti Orvostudományi Egyetemen.

Végzésemet követően a SOTE Urológiai Klinikára kerültem, ahol 29 évig dolgoztam.

1974-ben jeles eredménnyelurológiai szakvizsgát tettem.

Klinikára kerülésem után,először urológiai témakörökbendolgoztam (öregkori műtéti kockázat, elzárt vesék nedvkeringése), majd érdeklődésem azandrológia felé fordult, melynek alapjait Dr. Molnár Jenőtől az andrológia megteremtőjétől tanulhattam. A mellette töltött évek eredményeként, oktató- szakmai- tudományos munkám egyre inkább andrológiai jellegűvé vált.

A szakterületen belül az elmúlt közel négy évtizedben elsősorban a pathozoospermiák kóroktana, a mellékhere - ductus átmenet rendellenességei, a bázikus aminosavak fertilitási szerepe, az erectilis dysfunctió diagnosztikája és terápiája, a férfi klimax kérdései és a nemzőképesség zavarok műtéti korrekciója állt érdeklődésem előterében.

Fenti témakörökből külföldi és hazai szaklapokban180 tudományos, 23 könyv és tankönyv fejezethöz,(hét idegen nyelvű) és307 részben nemzetközi fórumon elhangzott előadáshozjárultam hozzá.

1981-ban 4 hónapos tanulmányúton vetten részt aGroningeni Állami Egyetemen

Kandidátusi disszertációmat 1982-ben védtem meg „Arginin anyagcserezavaron alapuló férfimeddőség”címmel.

Egyetem tanári kinevezésemet 1992-ben kaptam.

Az elmúlt három és fél évtizedben nagyszámú beteganyag ellátása során szerezhettem klinikai andrológiai tapasztalatot és ahazai legnagyobb operatív anyag(több ezer andrológiai műtét) értékelése során, alkothattam véleményt a különféle műtéti beavatkozások gyakorlati hasznosságáról.Több andrológiai diagnosztikus és terápiás eljárást elsőként vezettem be a hazai gyakorlatba: (andrológiai mikrosebészeti műtétek: splint nélküli vaso-vasostomiák, vasoepididymoanastomosisok különböző típusai /loop anastomosis/, alloplasticus spermatocele, fertilitászavarok arginin deficienciájának diagnózisa és terápiája, erectilis dysfunctió intracavernosus korrekciója és vákuumterápiája).

Andrológusként részt vettem az asszisztált reprodukció hazai bevezetésébenelsőként végezetem eredményes sebészi spermiumnyerést műtéti megtermékenyítés céljából.

Operatív andrológiai ismereteim bővítése céljából több alkalommal vettem részttanulmányutakona témakör elismert művelőinél: ondóúti obliteratiok sebészete - Prof. Schoysmann/Brüsszel: erectilis dysfunctió diagnosztikája és sebészete - Prof. Kelami/Nyugat-Berlin: andrológiai mikrosebészet - Prof. Frick/ Salzburg. Glander professzornál Lipcsében a spermium mély fagyasztási technikák megismerése és szervezési tapasztalataim bővítése céljából jártam.

A nemzetközi Andrológiai Társaság azISA(International Society of Andrology) 1981-ben egyéni tagként vett fel soraiba, 1999-től tiszteletbeli tagja vagyok, aNémet Andrológus Társaságnak(Deutsche Gesellschaft für Andrologie).Az Európai Andrológiai Akadémia, 1997-ben választott teljesjogú tagjává és a Német Dermatológus Társaságnak.

Húszévi urológiai szakmai tevékenység és gyakorlati oktatás mellett, közel 30 éve - igyekezve az európai andrológia modern eredményeit a hazai tanagyagba integrálni- oktattam andrológiát, összevont tantermi gyakorlatok és egyetemi előadások formájában is. Az előadások didaktikus anyagát állandóan alakítva, formálva állíthattam össze különös figyelmet fordítva avizuális oktatás lehetőségeire.

1976 óta foglalkozom a hazai andrológia szervezési ügyeivel1983-óta a Magyar Urológus Társaság Andrológiai Sectiójának vezetőjeként. 2006-tól a Magyar Andrológiai Tudományos Társaság elnökeként

Tagja vagyok tudományos társaságoknak és több szakfolyóirat szerkesztőbizottságának:

European Association of Urology (CEAU)

Tagja (elnöke) voltam/vagyok tudományos társaságoknak.

1985 - 1997-ig az MTA különböző Bizottságainak voltam tagja.

Tagja vagyok több nemzetközi szakmai folyóirat szerkesztőbizottságának főszerkesztője a „Magyar Andrológiának”. 1995-től vagyok az Urológia. Szakmai Kollégium, 2001-től a Humán Reprodukciós Bizottság tagja.

1999-ben a HIETE tanszékvezető egyetemi tanára lettem.

Kezdeményezésemre jött létre a magyar andrológia fejlődését és a fiatal szakember képzést elősegíteni hivatott„Dr. Molnár Jenő Alapítvány”, melynekkuratóriumi elnökevagyok. Az Alapítvány keretein belül 1992-ben létrehoztam azelső magyar andrológiai szakkönyvtárat.

Tagja voltam (1991-1998)aklinika urológiai - szakmai tudományos munkájátsegítő „Illyés Géza Alapítvány kuratóriumának is.

1996-ban létrehoztam az első magyar oktató és tudományos szakfolyóiratot: alapítófőszerkesztője vagyok, a ma már rangos nemzetközi szerkesztőbizottsággal működőMagyar Andrológiának.

Szerkesztőjeés nagyobb részt szerzője vagyok a 2000-ben megjelent azelső hazai egyetemi Andrológiai Tankönyvnek.

1999 július 1-től 2001- dec. 31-ig tanszékvezető egyetemi tanárként igazgatója voltam aHIETE Urológiai ésAndrológiai Klinikájának, amely az egyetemi egyesülés során az Egészségtudományi Kar Andrológiai és Urológiai Klinikájaként működött tovább

2002. január 1.-jével tulajdonosváltás következtében a korábbi intézmény Országos Gyógyintézeti Központtá, a klinika pedig, Andrológiai és Urológiai Osztállyá alakult, melynekosztályvezető főorvosa voltam 2007. július 1-ig.

Ezzel egyidejűleg 2002. január 1.-jével a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karon önálló Andrológiai Tanszék jött létre, melynek - 2004- szeptember 1-ig, megszűnéséig -tanszékvezető egyetemi tanáravoltam. Ezt követően 2006-ig megszűnéséig aSemmelweis Egyetem Andrológiai Gréniumát vezettem.

2004-ben több éves előkészítő munkám eredményeként bevezetésre került Magyarországon azandrológiai szakvizsga, melyet sikerrel abszolváltam. Az East European Expert Panel pedig elnökévé választott. Ez évben vezetésemmel megalakult a Magyar Sexualis Medicina Munkacsoport is.

Nemzetközi aktivitásunk és szakmai munkánk elismeréseként az Európai Andrológiai Akadémia az általam vezetett intézményt2005-től -elsőként Közép-Kelet Európában - hivatalos kiképző központtá (Certified Training Center of EAA) nyilvánította.

2006-ban megalakult aMagyar Andrológiai Tudományos Társaság (MATT), mely elnökének választott.

2006 június 1-től - 2007-július 01-ig. azOGYK Szakmai Vezető Testületének elnökevoltam.

2007. július l-től osztályvezető főorvosavagyok az OGYK, HM, BM és MÁV kórházak megszűnése után keletkezettÁllami Egészségügyi Központ Urológiai Osztályának.

2007-től a Szent István Egyetem Egészségügyi Menedzserképző szakánSzakmenedzseri Diplomát kaptam.

2007. szeptemberében azÁEK Szakmai Vezető Testülete elnökénekválasztottak.

2010- augusztusban megtörtént a Honvédkórház Állami Egészségügyi Központ Urológiai Osztály Andrológiai Centrumának site vizite, így (EAA ) Európai Andrológiai Akkreditált Kiképző Központja lett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.