gyermekfogszakorvos
1998-ban diplomáztam a Debreceni Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Szakán. Az első szakvizsgámat 2000-ben szereztem fog- és szájbetegségekből. Közben beiratkoztam Budapesten a Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájába, és 2006-ban megszereztem a PhD-fokozatot. Már a végzés utolsó évében kiderült, hogy jól tudok együtt dolgozni gyermekekkel, és nagyon megkedveltem a gyermekfogászatot. 2002-ben kerültem a Semmelweis Egyetem Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinikájára, ahol egyetemi adjunktusként jelenleg is dolgozom.
A Klinikán sokrétű feladatom van: a gyógyító munka mellett oktató és kutató munkát is végzek. 2005-ben fogszabályozásból, 2009-ben pedig gyermekfogászatból is megszereztem a szakvizsgát. 12 éves szakmai tapasztalattal rendelkezem, melyet nívós magánrendelőkben (Budapest, Gödöllő) és a Klinikán szereztem meg.
Alapelvem, hogy„a fogak végén mindig ott lóg egy ember”, tehát a fogászati rendeléseken a páciensekre, mint„egész emberre”próbálok figyelni. Szerencsére a Boróka Egészségházban ideálisak a feltételek ahhoz, hogy - szükség esetén - bárkit a megfelelő szakemberhez tudjunk irányítani. Heti 2 rendelésemen szeretettel várom régi és új, gyermek és felnőtt pácienseimet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.