A keleti tanításokkal 14 évesen kezdtem el foglalkozni a buddhizmus és a harcművészetek keretében. Ebben az időszakban kezdtem el jógázni Dr. Ridegh Sándor vezetésével annak érdekében, hogy fizikailag jobban bírjam a karate edzéseket, s mert idegrendszerem is elég érzékeny volt.
Ettől kezdve lényegében 23 éve folyamatosan gyakorlom az ászanákat, a légzőgyakorlatokat és a meditációs technikákat.
21 éves koromban költöztem Pécsre, ahol találkoztam életem egyik meghatározó alakjával, a 6. danos Suzuki Kimiyoshi mesterrel, aki mellett a következő három év majd minden napján tanultam a tisztaságról, erényről és egyenességről a Goju-ryu karate, az Aikido és a Kendo mellett.
Még itt Pécsett letettem a karate edzői vizsgát, majd ezt követően jelentkeztem a Testnevelési Egyetem Sportmenedzser szakára.
A TF-en találkoztam nagy mentorommal, Dr. Kiss Jenő professzorral, akitől az életről való tudnivalók sokaságát hallgattam 7 éven át.
2000-ben egyik alapítója voltam a Padma Jógastúdiónak, és majd 10 éven keresztül vezettem. Itt mélyültem el a jóga tanításában és szereztem tapasztalatot a jógaoktatók képzésében is.
Tanultam 7 évig a Yesudián módszere alapján, majd 4 évet a Jóga a Mindennapi Életben rendszer szerint gyakoroltam. Ezután ismerkedtem meg az Iyengar jógával egy amerikai barátom révén, majd 6 éven át a Csendes Erzsébettől tanultam a módszer szerint.
Jóga oktatói diplomámat gurumtól, Swami Veda Bharatitól, a Himalájai Tradíció jelenlegi vezetőjétől vehettem át 2009 nyarán.
Két alkalommal jártam Indiában. A Bihari Swami Satyananda Rikhiai ashramjában részt vettem egy egy hetes védikus szertartáson, tanultam a Himalájai Tradíció Rishikeshi ashramjában, és Punéban az Iyengar intézetben.
2001 óta tanítok a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán
2001 óta tanítok a Holisztikus oktatási központban mozgásterapeutákat
2002 óta képzek jóga oktatókat az International Wellness Institute, majd a Padma Jógastúdió önálló szervezésében
2010-ben nyitom meg a Purnam Yoga & Selfness központot
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.