A hosszú élet génje megakadályozza a memóriahanyatlást és a demenciát

idegrendszer
PUBLIKÁLÁS: 2010. április 19. 00:00
Amerikai kutatók felfedezték, hogy a ?hosszú élet génje? lelassítja az idősebbek korhoz köthető agyi funkcióromlást és az Alzheimer-kór kialakulását.

Amerikai kutatók felfedezték, hogy a ?hosszú élet génje? lelassítja az idősebbek korhoz köthető agyi funkcióromlást és az Alzheimer-kór kialakulását.

Sőt már a gén hatását utánzó gyógyszer fejlesztései is elkezdődtek.

A legtöbb eddigi kutatás azokra a tényezőkre koncentrált, amelyek a kockázatot fokozzák, azonban Dr. Richard B. Lipton, a Yeshiva Egyetem Albert Einstein Orvosi kara neurológiai tanszékének vezetőhelyettese munkatársaival fordítva közelített a témához. 2003-ban Lipton csapata már azonosította a CETP névre keresztelt gént, mint a ?hosszú élet egyik génjét? az askenázi zsidóknál, ez a gén megnöveli a jó koleszterin (HDL) szintjét.

A kutatók azt feltételezték, hogy a CETP gén hosszú életet jelentő variánsa a kognitív funkciók időskori hanyatlását is kivédi, ennek vizsgálatára 523 olyan idős embert követtek nyomon négy éven át, akik életkora a vizsgálat kezdetekor 70 év felett volt. Vérükből meghatározták, hogy a gén melyik variánsát hordozzák és évente vizsgálták meg kognitív funkcióikat.

?Kiderült, hogy a CETP gén hosszú életet jelentő variánsának két példányával rendelkezőknél a memória lassabban romlott és kisebb volt a demencia és az Alzheimer-kór kialakulásának esélye? ? mondta el Dr. Amy E. Sanders neurológus docens, a Journal of the American Medical Association folyóirat január 13-i számában megjelent cikk vezető szerzője. ?Ekkor a kockázat csökkenése 70 százalékos volt a variánst egyáltalán nem hordozókhoz képest.?63491A kutatók már nagy erőkkel dolgoznak egy olyan gyógyszer fejlesztésén, amely a CETP gén által kódolt fehérje működését módosítja, segítségével megelőzhető lesz az Alzheimer-kór.Az egyetemi diploma hiánya komolyan növelheti az Alzheimer-kórra való hajlamot

Régóta tudjuk, hogy az oktatás kulcsszerepet játszik a memória fejlődésében, és komoly hatással van a demencia kialakulására. A legújabb kutatások szerint az egyetemi vagy főiskolai diplomával rendelkezők jelentős kognitív előnyt élveznek kevésbé iskolázott társaikkal szemben.

A Brandeis Egyetem kutatásai szerint az egyetemi diplomával nem rendelkezők ugyanakkor jelentősen csökkenthetik a memóriaproblémák kialakulásának esélyeit, ha rendszeresen olvasnak, keresztrejtvényt fejtenek és más módon edzik agyukat.

"Az iskolázottság egy életre szóló védelmet nyújthat a memóriának, de egyelőre nem értjük pontosan, mitől alakul ki ez a mentális védelem - nyilatkozta Margie Lachman, a kutatás egyik vezető pszichológusa - A felsőoktatásban képzett emberek valószínűleg egész életükben megőrzik tanulási kedvüket, és szívesebben vesznek részt elméleti feladatok megoldásában, mint a kevésbé iskolázottak."6350A tanulás azonban nem az egyetlen tényező, ami hatással van a mentális betegségek kialakulására. "A kevésbé iskolázottak közül azok, akik rendszeresen olvasnak, írnak vagy rejtvényt fejtenek, szintén kevésbé veszélyeztettek a demencia és más memóriaproblémák kialakulásának szempontjából" - nyilatkozta Dr. Lachman.

Az Egyesült Államokban végzett felmérés során összesen 3343 32 és 84 év közti férfi és nő kognitív funkcióit vizsgálták meg. A verbális memória és a végrehajtó funkciók mellett a tervezést, absztrakt gondolkodást és a kognitív rugalmasságot is vizsgálták.

"Az iskolázottabb résztvevők jobban teljesítettek a memóriateszteken, de a kevésbé tanultak között is akadtak kiváló eredmények. Ez azt jelenti, hogy nem feltétlenül szükséges egyetemi diploma a szellemi képességek későbbi megőrzéséhez, csak rendszeresen kell tornáztatnunk agyunkat, és kognitív funkcióinkat" - nyilatkozta Dr. Lachman.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.