A 600 négyzetméteres siófoki Szalmalabirintus 200 bálából áll, és 180 centiméteres falmagassággal rendelkezik.
Nem lehet kilátni belőle, így valódi kihívást jelent a kalandozni vágyók számára. Sötétedés után is lehet majd útvesztőzni, ugyanis a látogatók elemlámpát kapnak a kezükbe.
Így még sejtelmesebb lesz a bolyongás.
– Az őszi szünetben minden nap várjuk az érdeklődőket. Majd egy rövid kihagyás után, a téli szezonra fókuszálva újra megnyitjuk a nagyközönség előtt – mondta a Travelonak Kósz Ágota, a Balaton-parti Kft. ügyvezetője, aki azt is elárulta, hogy a hideg hónapokra további szórakoztató attrakciókkal készülnek. Többek között idén is megépítik a műjégpályát.
– Tudomásom szerint ez az ország harmadik, a balatoni régió legnagyobb szalmalabirintusa, amit többször is átforgatunk, variálunk, hogy ne lehessen kiismerni a kivezető utat. Az ötlet az óriáskerék üzemeltetőjétől ered, aki egy másik településen azt tapasztalta, hogy az útvesztőt kedvelik a turisták. Enyingről érkeztek a hatalmas bálák, melyekből a Balaton-parti Kft. munkatársai alkották meg a különleges folyosórendszert – részletezte Kósz Ágota.
A négy évszakos Balaton megvalósításában aktív szerepet vállaló strandüzemeltető cég az adventi időszakban is várja a látogatókat. Idén először egész évben működik az óriáskerék, de szaunázni is lehet majd a vízpartján. A Szalmalabirintust próbálják minél jobban megóvni, hogy a tavaszi időszakban is fogadja majd a kihívást kereső látogatókat.
Ópusztaszeren, közvetlenül a Nemzeti Történeti Emlékpark mellett található útvesztő november 11-ig működik. A 3.5 km hosszú és 2 méter magas sövényfalakból álló labirintus másfél hektáron terül el, és 35 ezer tő fagyalt használtak az elkészítéséhez. A területet hat fahíd is átszeli, a szervezők a 13 útelágazásban tematikus segítséget nyújtanak. A sövényfalak rajzolata még a műholdakról is látható: a legendás Csodaszarvast mintázza.
Egy óriási, 60 hektáros kukorica-labirintus Kaliforniában annyira félelmetes lett, hogy halálra rémülnek a látogatók és kétségbeesésükben a 911-et hívják, hogy segítsenek rajtuk. Volt, aki négy óra alatt sem találta meg a kijáratot. A kukorica gyermekei című Stephen King regényből készült filmadaptációban érezhették magukat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.