A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) arra hívja fel a figyelmet ,hogy július 16-tól csak kötelező biztosítással rendelkező e-rollerekkel szabad közlekedni. Ez azt jelenti, hogy akármikor megállíthat a rendőr közúti igazoltatás miatt, nekünk pedig bizonyítanunk kell a biztosításunkat – akár papíralapú, akár elektronikus – igazolással. Még bérlés esetén is nekünk kell meggyőződnünk arról, hogy a rollernek van-e biztosítása, hiszen minket vesznek elő, ha nincs.
Az e-rollerekre vonatkozó biztosítási kötelezettség a járművek súlyától és tervezett sebességétől függ: ha utóbbi meghaladja a 14 km/órát, akkor a 25 kilogrammnál nehezebb rollereket érinti, míg 25 km/óra feletti tervezett sebességnél a jármű tömegétől függetlenül mindegyiket biztosítani kell. Egyelőre azonban nem egyértelmű, hogy a hatóságok a helyszínen miként fogják meghatározni a járművek tervezett sebességét.
Most jön a hír kellemesebb része, hiszen ennyi információ már kellőképpen megrettenthetett mindenkit. A kötelező biztosítások abszolút nem drágák a rollerekre, már évi tízezer forintért is meg lehet kötni. Erről bővebben Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja beszélt.
"Évi tízezer forint körüli összeget mindenképpen érdemes kifizetni az elektromos rollerek kötelező biztosítására. Nem csupán a büntetés elkerülése érdekében (az ellenőrzés várható gyakorlatáról még nem tudunk semmit), hanem azért is, mert ezekkel a járművekkel is könnyen lehet akár milliós károkat is okozni. A kis méretű kerekek és a sok helyen rossz útburkolat szinte bizonyossá teszi, hogy előbb-utóbb mindenki átél kisebb-nagyobb balesetet ezzel a járművel. A kötelező biztosítás azonban csak a másoknak okozott károkat téríti, így a rollereseknek érdemes balesetbiztosítás megkötésével a saját biztosítási védelmükről is gondoskodni" – fejtette ki.
Forrás: fbamsz.hu
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.