Folytatódik a tavaly decemberben megkezdett haltelepítési program a Velencei-tónál. A ragadozó telepítések keretében ma süllőket helyeznek a Fejér vármegyei tóba – írja a feol.hu.
A Magyar Országos Horgász Szövetség velencei-tavi kirendeltsége a FEOL-nak jelezte: a tógazdasági halkészlettől függően, várhatóan 600-800 kg tüskéshátú beszerzéséről gondoskodnak és juttatnak a vízbe a dinnyési hullámtörőnél. A mennyiség hozzávetőlegesen egyik fele 0,6 kg körüli növendék, a másik része pedig nagyméretű, 4-8 kg közötti tömegű ivarérett példány. A szakemberek bíznak abban, hogy a kihelyezett ragadozók a bőséges táplálékbázison szépen gyarapodnak majd, megmaradásukkal sem lesz gond, és rövidesen akár saját szaporulatukkal is segíthetik a tó őshonos halállományának gazdagodását.
Az idei évre érvényes horgászrendben foglaltaknak megfelelően egyelőre április 30-ig általános horgászati tilalom van érvényben, amely a ragadozó fajokat védi. Ezt követően várhatóan ismét lehet majd ragadozóra horgászni a Velencei-tónál, azonban ez csak a szigorított alsó és felső méretkorlátok, valamint a kifogható mennyiségekre vonatkozó horgászrendi korlátozások betartásával lesz lehetséges.
Az elmúlt év végének átlagosnál csapadékosabb időjárása, valamint az ezzel párhuzamosan végrehajtott intézkedések végre jelentősebb mértékben segítették a tó vízszintjének regenerálódását. Ennek köszönhetően február 25-én, vasárnap reggel 135 centit mutatott az agárdi mérőműszer.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.