Az ízletes szarvasi fesztivált, ahol gyümölcsöző kapcsolatot köthetünk a szilvával, immár 25. alkalommal rendezik meg a Békés vármegyei városban. A Szarvasi Szilvanapokra szeptember 8. és 10. között látogathatunk el.
A rendezvénysorozat fő célja, hogy népszerűsítse a szarvasi szilvát és bemutassa a hozzá kapcsolódó hagyományokat. A tradíciók jegyében a fesztiválon sokféleképp megkóstolhatjuk ezt a szép mosolygós, mélykék gyümölcsöt: lesznek szilvás sütemények, szilvapálinkák, kézműves szilvás sörök és persze az elmaradhatatlan rézüstökben rotyogó szilvalekvárok.
Idén is hirdetnek receptversenyt a szilvás süteményekre, ezúttal nemcsak Szarvas kedvenc sütijét, hanem Munkácsy kedvenc szilvás süteményét is keresik. Ennek apropója, hogy szeptember 10-én véget ér a város életében meghatározó szerepet betöltő Munkácsy Most című kiállítás, amelyen két részben, három hónap alatt összesen 75 Munkácsy-alkotást mutattak be az érdeklődőknek, köztük számos olyat, amely eddig sehol sem volt látható.
A szilva ünnepének elengedhetetlen felvonása a Termésáldás is, amelyre vasárnap délelőtt kerül sor az Evangélikus Ótemplomban.
A jubileumi szilvaünnepen új helyszínt is avatnak majd, a Vízi Színházban tartják a színpadi programokat és az esti koncerteket, így például pénteken a Best of Geszti koncertet, vagy szombaton a Cervinus Teátrum művészeinek részvételével zajló zenés, szórakoztató estet.
A Vízi Színház előtti parkolóhoz érkezik szombaton a Nemzeti Művelődési Intézet Gasztrobusza Prohászka Béla és Tímár András Venesz-díjas, olimpiai aranyérmes mesterszakácsokkal. És ez még mindig csak egy kis része a háromnapos fesztivál programjának. Részletesebben a www.szilvanapok.hu oldalon olvashattok róla.
A szarvasi szilvatermesztésről szilvahéjban:
A szarvasi szilvatermesztést az 1790-es évektől írott dokumentumok igazolják. Tessedik Sámuel evangélikus lelkész mezőgazdasági taniskolája a helyi földműves gazdák gyermekeit tanította meg többek között a gyümölcsfák telepítésére; 1790-ben 93 gyümölcsfajtát hozatott Bécsből Szarvasra, és egy 15 holdas mintakert egyharmadában gyümölcsfákat ültetett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.