Videó: Megmérgezték Keszthely matuzsálem korú platánfáját, ki is kellett vágni

ismeretlen tettes
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 08. 10:50

Június végén számolt be a tvkeszthely.hu a szomorú hírről, hogy mérgezés miatt kellett kivágni a Várkertben lévő, több mint 100 éves platánfát. A szakemberek már tavaly tavasszal észlelték, hogy baj van, de bíztak benne, hogy a növény túléli a beavatkozást. A fa azonban elpusztult, és balesetveszélyessé vált, ezért muszáj volt eltávolítani.

A Várkertben lévő platánfa a legnagyobb, és vélhetően a legöregebb lombos növény volt a területen. A fa évtizedeken keresztül teljesen egészséges volt. A VÜZ Kft. munkatársai tavaly tavasszal azt tapasztalták, hogy nem hajtott ki.

Ekkor megvizsgálták, és a törzsén, a gyökérzethez közel négy, szabályos, 10 milliméter átmérőjű lyukat találtak, amely arra engedett következtetni, hogy valamit beinjektáltak a növénybe.

A szakemberek mérgezésre gyanakodtak, de bíztak benne, hogy a növény túléli. A májusi favizsgálat viszont azt az eredményt hozta, hogy a platánfa teljesen elpusztult. A Várkert kifejezetten forgalmas, ráadásul a KeszthelyFestnek is helyszíne, ezért a balesetek elkerülése érdekében a szakemberek úgy döntöttek, hogy kivágják. A vékonyabb ágakat összedaráltatták, és a Fodor utcai fűtőmű aprítékos kazánjában égetik majd el. Keszthely Város Önkormányzata, mint tulajdonos, ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.
(Borítófotó: Keszthelyi Televízió/Screenshot)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.