Ünnepeljük a tavaszt az orfűi medvehagyma-fesztiválon!

medvehagyma
PUBLIKÁLÁS: 2023. április 12. 15:27

Családi és gyerekprogramokkal, workshopokkal, kézműves ételekkel és italokkal várják a látogatókat az idei Medvehagyma Fesztiválon a hétvégén, Orfűn. A jellegzetes, a Mecsekben bőven termő gyógynövény köré épülő rendezvényt 18. alkalommal tartják meg szombaton és vasárnap.

Medvehagyma Forrás: MTI/Varga György

A tradicionális családi fesztivált idén hat helyszínen félszáz programmal tartják meg a Pécs közelében, a Mecsek csúcsai között, festői környezetben meghúzódó üdülőtelepülésen.

A várhatóan napi több ezer érdeklődőt vonzó eseményen a medvehagymára épülő ételkülönlegességek mellett kézműves sörökkel, cider- és borkostolóval, helyi termelők étkeivel várják a látogatókat, a gyerekek szórakoztatásáról kézműves foglalkozásokkal, lovas programokkal, mesekönyv-bemutatóval, kisebb túrákkal, koncertekkel, kalandjátékokkal, népzenei és táncház-bemutatókkal gondoskodnak, a felnőtteket pedig az ökotudatosság jegyében zajló workshopok és extrém barlangtúrák is várják.

A fesztiválon medvehagymára épülő ételkülönlegességeket is kipróbálhatunk Forrás: Medvehagyma Fesztivál/Facebook

A mecseki erdőkben a tavasz hírnökeként felbukkanó, jellegzetes fokhagymaillatú, vér- és vesetisztítóként is ismert, vadon termő medvehagyma az utóbbi évtizedekben Baranya meghatározó gasztronómiai értékévé vált. A Mecsek erdeiben sok helyütt megtalálható, márciustól májusig gyűjthető gyógynövényt sokan az egészséges táplálkozással, a természetközeliséggel, a bioételek fogyasztásával kapcsolják össze.

A medvehagyma - népies nevén sásihagyma - szinte az egész országban előfordul, de a legtöbb a Mecsekben és a Bakonyban terem belőle. Sós íze miatt a sószegény diétát tartók számára is ajánlják, de fogyasztani friss, üde zöld leveleit célszerű, mert ha már virágot nevel, az íze élvezhetetlen lesz, írja az MTI

Az idei orfűi fesztivál programjairól - tematikára és helyszínre szűrhető módon - további részletek olvashatók a fesztivál oldalán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.