Pár nap és tekerni kell az órákat! Nehogy elfelejtsük!

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 22. 13:33
Az óraátállítás mindig fájdalmasan érint minket, főleg amikor hajnali 2 óráról tekerjük előre a mutatókat 3 órára. Még szerencse, hogy a digitális eszközeink ezt megteszik helyettünk, és csöndben egy órát lecsípnek az életünkből. Így nekünk csak a karóráinkkal és a konyhai ketyegővel kell bajlódnunk, hogy többet mutassanak. De miért is, és még meddig? Összeszedtük a válaszokat.

Arról már döntött korábban az Európai Parlament, hogy eltörli a tavaszi és őszi, egy órás óraátállítást, de az életbelépése még várat magára. Először a koronavírus-járvány miatt húzódott el, de előrelépés az ügyben máig nem történt. "Az Európai Unió a tagállamoknak szabad kezet adna, hogy a téli vagy a nyári időszámítást tartják-e meg véglegesen, ám Csehországon kívül, mind a mai napig egyetlen más ország sem döntött még erről" - írta cikkében a mindmegette.hu.

Forrás: RODOLFO BARRETO / Unsplash

Arról viszont még semmit sem tudni, hogy hazánkban végül a téli, vagy a nyári időszámítás marad-e érvényben, de a kormány szerint a töbséggel együtt szavaznak majd a témával kapcsolatban.

Ez pedig azt jelenti, hogy egyelőre még tartanunk kell magunkat az óraátállításhoz, ami egészen pontosan március 26-án, vasárnap történik meg. Digitális készülékeink maguktól átállnak hajnali 2 óráról 3 órára, nekünk csak az analóg óráinkat kell előre tekernünk. Ezzel együtt pedig kezdetét veszi a nyári időszámítás.

Mire jó az óraátállítás?

A mindmegette anyaga szerint"az óraátállítást az 1973-as olajárrobbanást követően 1976-ban Franciaországban vezették be először. A gazdasági szakemberek úgy kalkuláltak, hogy ezzel nagyjából 300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energiát takaríthatnak meg. Magyarország 1980-ban csatlakozott a kezdeményezéshez, szintén energiatakarékossági megfontolásból."

Az óraátállítás pozitív hatásai mellette szóltak a kezdeti időszakban. Ténylegesen lehetett vele villamosenergiát spórolni, a nyári visszaállítás kedvezett az építőipari és a mezőgazdasági dolgozóknak, mert hosszabb ideig tudtak kültéri munkát végezni, az ingázók pedig (ha autóval közlekedtek) kevesebbet vezettek szürkületben, sötétben. A mostani gáz- és az áramspórolás tekintetében ezek az érvek aktuálisabbak, mint valaha.

De vannak ellenérvek is

Az évek során számos tanulmány vizsgálta, hogy milyen eredménnyel járna, ha nem lenne közösen egyeztetett óraátállítás az EU-ban.

• Ha az óraátállítás időpontjait a tagállamok nem egyeztetnék egymással, az kedvezőtlen hatással járna a belső piacra, mert a tagállamok közötti kereskedelem költségei növekednének, kényelmetlenebbé válna a közlekedés, a távközlés és az utazás, valamint csökkenne a termelékenység az áruk és a szolgáltatások belső piacán.

Forrás: Jon Tyson / Unsplash

• A kutatások szerint a nyári időszámításra való áttérésnek köszönhető energiamegtakarítás mértéke összességében elenyésző. Az ezzel kapcsolatos adatok jellemzően függnek olyan tényezőktől is, mint pl. a földrajzi elhelyezkedés.

• A nyári időszámításnak köszönhetően az emberek több szabadtéri programon vesznek részt, aminek minden bizonnyal kedvező hatásai vannak. Másrészről viszont kronobiológiai kutatások azt mutatják, hogy a nyári időszámítás bioritmusra gyakorolt hatása megterhelőbb, mint ahogyan azt korábban gondoltuk.

Legyünk figyelmesebbek, kedvesebbek

Egy óra mínusz nem tűnik soknak, "de rendőrségi adatok szerint ilyenkor minden évben látványosan emelkedik a figyelmetlenségből, fáradtságból eredő balesetek száma. Fontos tehát, hogy a lehetőségekhez mérten legyünk türelmesek és tudatosabbak, vigyázzunk magunkra az óraátállítást követő napokban."

Mindenki másként döntött

Az Amerikai Egyesült Államokban a nyári időszámítási időszaka 2007-ben novemberében ért véget, Oroszország 2014-ben rossz tapasztalatok miatt tért vissza az állandó téli időszámításhoz, Törökország pedig 2016 őszétől kezdve egész évben a nyári időszámítást alkalmazza.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.