A heves esőzések ellenére sem emelkedik a Velencei-tó szintje

vízállás
PUBLIKÁLÁS: 2022. szeptember 29. 06:34

A folyamatos esőzések után sem emelkedik a Velencei-tó vízállása, egyesek úgy gondolják, hogy a vizet a halastavakba eresztik le – olvasható a Pecaverzum oldalán. Az elmúlt héten összesen 19 milliméternyi csapadék hullott, eközben azonban annyira szeles volt az idő, hogy a 13-14 fokos víz tovább párolgott, ezért nem emelkedett a vízállás. A szakemberek szerint jellemző, hogy a csapadékot az aszályos nyár után nagy intenzitással szívja fel a talaj, illetve a növények.

A tartós hőség miatt augusztusban a vízállás 55 centiméter volt Forrás: MTI/Vasvári Tamás

"A vízmérce azt mutatta, hogy 51 és 56 centiméter között mozgott a Velencei-tó vízállása, az ingadozást a hullámzás okozta" – magyarázta Pálinkás Imre, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) Velencei-tavi kirendeltségének vezetője.

A szakember szerint valóban felmerülhet a gyanúja annak, hogy a kotrások megsértették a vízzáró réteget, és azon keresztül veszít vizet a tó, azonban most már mindenhol van annyi lágy iszap, amely ezt lezárná.

Egyszerűen csak nem esik annyi eső, amely érdemben emelhetne a tó szintjén. "Úgy érezheti valaki, hogy na, már megint esik, de ez kevés. Évek óta szeptember végéig folyamatosan csökken a vízállás, ez a tendencia most sem fordult meg. Ettől a helyzettől senki sem boldog, mindenki türelmetlenül várja a változást, de tudomásul kell venni, hogy a tóból eresztéssel nem távozik víz, a zsilipek zárva vannak.

Ha ősszel és télen sem esik megfelelő mennyiségű csapadék, akkor mesterséges vízpótlásra lesz szükség Forrás: AFP/Ferenc Isza

A vízgyűjtő területen sincs víz, azaz befolyással nem növelhető a Velencei-tó vize, ezt tudomásul kell venni. Jelenleg csak annyi vizet kap a tó, amennyi közvetlenül a tó felületére esik." – mondta Pálinkás Imre.

Ha ősszel és télen nem érkezik extrém mennyiségű csapadék, akkor a jövő évben sem lesz elvárt szinten a tó szintje, és mesterséges vízpótlásra lesz szükség. Komolyabb halpusztulás – mint tavaly – idén eddig nem történt, de a tél még hordoz veszélyeket, akár 95 százalékos elhullást is hozhat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.