Dunaföldvártól Bölcskéig húzta a horgászt a kétméteres harcsa az éjszaka kellős közepén. Az ádáz küzdelem 3,5 óráig tartott, de a hal végül visszanyerte szabadságát – olvasható a Pecaverzum oldalán.
Vidács Attila késő estig tartó műszakja után nem hazafelé vette az irányt, hanem elindult a dunaföldvári csónakkikötőhöz. Este fél 11 magasságában a ladikjához érve találkozott két barátjával, akik ugyan nem horgászok, de mégis megkérdezte tőlük, nincs-e kedvük vele tartani egy kis pergetésre. Nem haladtak sokat, pár perc után találtak egy ígéretesnek tűnő homokpadot, ahol kikötöttek.
„Gyanúsan nagy volt a csend" – mondta Attila, aki egy 18-as narancssárga wobblert vetett be, és elkezdte azt a vízfelszín közelében vontatni. A harmadik dobásra meg is történt várva várt reakció. „Pár másodpercen belül lekapta a fele damilt – mesélte Attila. – 80-100 métert elment a folyásirányban fölfelé, én futottam utána a parton, és szóltam a barátaimnak, hogy hozzák a csónakot."
Bármennyire is hirtelen történt minden, azért nem érte a társaságot teljesen váratlanul a nagy kapás, ugyanis Attila előre felkészítette a többieket. Amikor kontaktba került a hallal, egyértelmű volt, hogy egy komolyabb példány lesz. „Mire odaértek a barátaim, a hal irányt váltott, és bement a 6-7 méter mély hajózó útvonalba. Volt fél óra, amikor 10 négyzetmétert mozgott csak, lefeküdt, hiába emeltem bele, csak fütyült az orsó, karikába hajlott a bot, és nem volt hajlandó semmit csinálni" – folytatta a sztorit a horgász. Ezt követően a harcsa megindult, de szerencsére a hajózási útvonalat jelző bójákat kikerülte.
„Végig azon morfondíroztam, hogy bírja-e az 50-es Okuma orsó, mert nem erre tervezték" – engedett bepillantást gondolataiba Attila, akinek a kezében egy 80-100 grammos, 3 méteres harcsázó botot tartott. Végül a felszerelésen nem múlott, és a kitartáson sem, ugyanis a harcsa fárasztása 3,5 óráig tartott. „Az utolsó fél óra volt a legkeményebb, a végső kirohanások. Addigra már én is teljesen kikészültem, de tudtam, hogy keményebbre kell vennem, és erőteljesebben beleemelni. Nagyon sokszor elengedte magát ez a tehetetlen súly, nem feküdt fel a víz tetejére, hanem, mint egy darab vas, függőlegesen lógott a műcsali végén – emlékezett vissza gigászi csata az utolsó mozzanataira.
Amikor a harcsa végleg megadta magát, közös erővel beemelték a csónakba. Ekkor már több mint 10 kilométerrel eltávolodtak a kapás helyszínétől. Gyakorlatilag Dunaföldvártól Bölcskéig húzta a csónakot a harcsa benne a három férfival. Mikor visszaértek a kiindulás ponthoz, megszervezték a hal mérlegelését. Már hajnalodott, nem kellett sokat várni, meghozta Attila testvére a digitális mérleget, majd szereztek egy vadzsákot, amit a vadászok használnak. Jól terhelhető, megfelelő anyagokból készült, és van négy füle, aminek a segítségével fel is tudták akasztani a 100 kilóig mérő eszközre.
A hal tömege 68 kilogramm, a hossza 202 centiméter volt. Ha minden jól megy, hitelesíteni fogják, így felkerülhet a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) rekordlistájára. Attila örökké hálás lesz, hogy két barátja vele tartott az éjszakai pecára. „Ha ők nincsenek, nélkülük ez nem sikerült volna."
