Majdnem teljesen kiszáradt a Gida-patak tározó. A közösségi összefogásnak köszönhetően azonban a vízből több mint 1100 kilogram élő halat mentettek ki – olvasható a sopronmedia.hu oldalán. Korábban már beszámoltunk róla, hogy a súlyos aszályok miatt sorra száradnak ki hazai tavaink. Ez a jelenség Sopron térségében elsőként a Gida-patak tározót érintette, olyannyira, hogy a tavalyi haltelepítés már nem valósulhatott meg ezen a helyszínen.
A tó állapota hónapok óta rossz volt, de az elhúzódó folyamat a múlt héten tetőzött, ekkor ugyanis 2 nap alatt több mint 15 centimétert csökkent a vízszint. Elsősorban a víz utánpótlásának hiánya okoz gondot. Egy komplett évre való csapadékmennyiség hiányzik a régióban.
A másik probléma a tó kialakítása. Ez nem egy épített meder, hanem a meglévő domborzati viszonyokra duzzasztották fel a tavat, így mindig sekély volt a vize, valamint a gáttal is lehettek problémák. Ez a három együttható eredményezte a tó kiszáradását. A felgyorsult folyamat miatt azonnal cselekedni kellett, így a múlt héten halmentésre került sor - mondta el Magyar Szilárd, a Sopron és Vidéke Horgász Egyesület elnöke.
A kiszáradt tóból mintegy 1100 kilogramm élő halat mentettek ki. Ezeket az állatokat a Kistómalomba, valamint az Ibolya-tóba helyezték át. Ezeknek a halaknak a nagy része amúr volt, a maradék keszegféle, süllő és ponty. A mentés igazi közösségi összefogással valósulhatott meg.
"Öröm volt látni, hogy ez a hatalmas mennyiségű hal megmenekül - részletezte Liedtke Alfonz halász, aki biztosította a mentéshez szükséges hálót és eszközöket. A Sopron és Vidéke Horgász Egyesület feltett szándéka, hogy megmentsék a tavat, de ehhez elsősorban nagy mennyiségű csapadékra lenne szükség.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.