Ahogy korábban írtuk, a Lánchíd felújítása miatt átmenetileg lezárták a budai alsó rakpartot az autóforgalom elől. Hogy ne csak az üres aszfalt árválkodjon itt, amíg az autóforgalom kényszerűen szünetel, egy ideiglenes köztérré, pihenőparkká változik a 1,5 kilométer hosszú szakasz, ami a Halász utca és a Döbrentei tér között húzódik.
A park kialakításán már napok óta dolgoznak a Valyo, város és a folyó munkatársai. Egy tegnapi posztjukban azt írták, rengeteg árnyas ülőfelületet alakítottak ki, a fotók tanúsága szerint pedig szurikáta-szobrok is kerültek a rakpartra.
Emellett találhatunk a helyszínen grillezőt, rengeteg növényt és köztéri bútorokat. A parton a Facebook-esemény ígérete szerint lehet majd labdázni, napozni vagy koccintani és táncolni is. A parkot tegnap este óta használhatjuk.
A Valyo, a város és folyó Egyesület rakpartot átalakító ötlete a Budapest Tuning nevű ötletpályázat egyik nyertese volt. A pályázatot, melynek felhívásáról mi is írtunk, a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Brand nZrt. írta ki különleges városélményt nyújtó kulturális programok, művészeti produkciók és kísérleti városi projektek megvalósítására.
A Budapest Tuning keretében összesen 13+1, nagyon változatos projekt valósul meg 2022. év végéig, melyekről itt olvashatsz bővebben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.