Már-már horrorfilmbe illő képek készültek a Tisza-tavon

Tisza-tó
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 30. 12:01

Már-már horrorfilmbe illő látvány az, amikor a ködös, téli napon a Tisza-tó alacsony vízállásának köszönhetően egy elsüllyedt hajóroncs emelkedik ki a vízből Kiskörénél, ami egyesek szerint Horthy Miklós kormányzó hajója volt - írja az ilovetiszato.hu.

Forrás: Kiss Gyula/Facebook

A hajóroncsot már ismerik a helyiek,és most ismét felkapta a közösségi média: az I Love Tisza-tó magazin Facebook-csoportjába, a Tisza-tó fórumba Kiss Gyula posztolt róla képeket.

A hajót 1934-ben építették a komáromi Skoda-gyárban, majd kezdetben a Dunát, 1938-tól pedig a hazai vizeket járta, miután megvásárolta a Magyar Folyam és Tengerhajózási Rt. Ezután Megyer névre keresztelték át, később kapta a Délibáb elnevezést. Munkája akadt bőven: aknákat szedett fel a Dunán, ezután a Tiszára hozták át, ahol 1944-ben elsüllyedt, majd egy évvel később a Balatont, utána a Dunát járta. Útja végén magántulajdonba került a Tisza-tóra, ahol 1984-ben ismét elsüllyedt - olvasható a pecaverzum.hu oldalán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.