Már megmászható a Tisza-tó két kilátója, amit csak csónakkal, hajóval lehet megközelíteni

Tisza-tó
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 15. 09:23

Kizárólag vízi úton megközelíthető kilátókat adtak át szombaton az aktív- és ökoturisták számára a Tisza-tó Poroszlói medencéjében. A Békatutaj Egyesület által épített két kilátótorony kilenc méter magas, felső szintjükről pedig belátni az egész Poroszlói medencét. A beruházás a vízitúrázók számára hiánypótló, hiszen az ökoturizmusáról híres Tisza-tó belső részein rendkívül kevés a kikötésre alkalmas terület. A kilátók várhatóan kajakos, kenus és SUP túrák gyakori célpontjává válnak majd – olvasható a szerkesztőségünkbe érkezett közleményben.

Forrás: Huszár Márk / heol.hu

A tornyok olyan jellegzetes védett madárfajokról lettek elnevezve, melyek közvetlenül az építmény környezetében is gyakran fellelhetőek. A Poroszlóhoz közeli Csapói Holt-Tisza mentén létesült Fattyúszerkő kilátó megtartotta a szigeten korábban álló torony nevét, hiszen a Tisza-tó ezen szakaszán gyakran látni a víz színét súrolva repülő fattyúszerkő csapatokat. Az Újlőrincfalvához és a Ravasz-háthoz közelebb eső kilátón a kivitelezés közben rendszeresen hallható volt a bölömbika búgása, ezért az épület neve Bölömbika kilátó lett.

Forrás: Huszár Márk / heol.hu

Mindkét kilátót Komáromi Tas építészmérnök tervezte modern, de a tájba illeszkedő stílusban. Olyan könnyed, átlátható szerkezetet álmodott meg, ami egyszerre lehet látható azok számára, akik keresik, és láthatatlan azoknak, akik csak gyorsan pásztázzák a környéket. A tervezéskor és a kivitelezéskor is fontos szempont volt az időtállóság, ezért mindkét kilátó alapja horganyzott acél, míg a felépítmény vörösfenyőből készült.

Forrás: Huszár Márk / heol.hu

A 35 millió forintból megvalósult fejlesztést az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosság finanszírozta, a kilátók fenntartása azonban közösségi finanszírozással fog megvalósulni. Az új épületek átadásának pillanatában tizenöt helyi turisztikai szolgáltató írt alá együttműködési megállapodást, melyben azt vállalták, hogy a következő években pénzzel és/vagy saját munkájukkal támogatják az épületek állagának megóvását, hogy azok minél tovább szolgálhassák az ide látogatókat – olvasható a közleményben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.