Hamarosan indul a nevezés Közép-Európa leghosszabb futóversenyére

újdonságok
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 06. 13:36

2022-ben 16. alkalommal rajtol el Magyarország legnépszerűbb közösségi sporteseménye, az NN Ultrabalaton. A Balatont megkerülő, egykörös verseny egyben Közép-Európa leghosszabb futóversenye is, amelyet egyéniben, váltóban, futva vagy bringával teljesíthetnek a résztvevők.

A szervezők megnyitották a 2022-es Ultrabalaton nevezési felületét, ahol azt is közzé tették, hogy mettől meddig lehet jelentkezni a brutális, kétszász kilométer feletti balatoni távra. 5-13 fős csapatok november 16-án 21 órától nevezhetnek, az egyéni távokra, valamint a 2-3-4 fős csapatoknak és a McDonald's bringatúrára november 17-én, szintén 21 órakor nyílik meg a nevezési felület. A verseny oldalán már elérhető a versenykiírás is.

A 2022-es Ultrabalaton várható újdonságai közé tartozik, hogy biztonságuk érdekében a futók útvonalát az északi parton a kerékpárútra tették át, emellett száz, 10-13 fős csapat részére visszahozzák a kétnapos versenyteljesítés lehetőségét. Ők szombaton este a körüket megszakítva az éjszakát a déli parton, szálláson tölthetik el, majd vasárnap Balatonboglárról 7 órától egyszerre rajtolva haladhatnak tovább. Ezeket a csapatokat az esélyegyenlőségre tekintettel külön kategóriában értékelik.

További újdonság, hogy versenyzői kérésre a 2-4 fős, kis létszámú csapatok esetében bevezetik a vegyespáros kategóriát, a csapatverseny-számokban induló első száz csapatot pedig UB előnevezési joggal jutalmazzák. A mezőny által az útvonalon szelektíven leadott szemetet válogatva adják le újrahasznosításra, a befolyt összegből környezetbarát célt támogatnak.

Jó hír a vegán étrendet követő futóknak, hogy számukra a tésztapartinál vegán ételt biztosítanak. A négyfős csapatokat is a pénteki versenynapon, az ultrafutókkal indítják, így nekik is teljes frissítést tudnak biztosítani a verseny teljes ideje alatt. Az egyéni versenyzők részére a nevezéskor lehetőséget biztosítanak a rajtszám kiválasztására. Tovább csökkentik a verseny ökológiai lábnyomát, így azon csapatoknak, amelyek egy vagy két kisbusszal közlekednek, meglepetéssel kedveskednek

A verseny színvonalának megőrzése érdekében 2022-re is létszámlimitet vezettek be, ezért aki biztosítani szeretné a helyét a rajtzónában, annak érdemes igyekeznie a csapat megszervezésével, és ott lennie a nevezés nyitásánál - írja a likebalaton.hu.

A címlapkép illusztráció: Kilátás a balatonvilágosi strandra, forrás: Ádám Fejes/commons.wikimedia.org

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.