Szinte az összes édesvízi hal elpusztult az orfűi Herman Ottó tóban

halpusztulás
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 25. 10:18

Az időjárási viszontagságokat nem csak az ember érzi meg, hanem a természet is, példa erre a Herman Ottó tavon történt nagymértékű halpusztulás is. A sekély vizű tóban könnyen alakulhat ki oxigénhiányos állapot, mely a kényesebb halakat megviselheti. A helyi horgászegyesület egyik munkatársa szerint szinte az összes édesvízi hal elpusztult. Ez a mennyiség sok-sok mázsára tehető, főképp süllők, nagy testű, 35–60 kilogrammos és ritka színezetű harcsák, amurok és keszegfélék pusztultak el.

A bama.hu megkeresésére Füziné Kajdy Zita, Orfű polgármestere elmondta, a halpusztulás egyik oka lehetett, hogy régóta nem volt vízutánpótlás a tó ezen részén, a másik pedig a 6 héten át tartó 35 Celsius-fokos időjárás, a nagy meleg okozta oxigénhiány.

"Ahhoz, hogy megállítsuk a halpusztulást az Orfű-Pécsi-tó Nonprofit Kft. ügyvezetőjéhez fordultunk segítségért. Az összefogás példaértékű volt, a szakemberek megnyitották a zsilipeket, így a szomszédos Pécsi-tóból oxigéndús vizet engedtek át a másik tóba, melynek így 10-15 centiméterrel emelkedett a vízszintje. A vízpótlás mellett szivattyúkat és motorcsónakokat alkalmaztak, mely tovább dúsította a víz oxigénszintjét" – mesélte.

A Herman Ottó Horgászegyesület a hatóságokkal együtt azt feltételezi, hogy az oxigénhiány és a légnyomásváltozás okozhatta a halak pusztulását.

A tudományos vizsgálatokra és ajánlások megállapítására azonban még várnak. Az viszont tény, hogy az egyesület 60 éves fennállása óta ilyen eset nem történt. (Címlapfotó: Herman Ottó-tó/Facebook)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.