Soha nem látott, tömeges rákpusztulás történt Vászolyon

pusztulás
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 21. 20:11

Soha nem látott, tömeges rákpusztulás történt a vászolyi Séd-patak mintegy ötszáz méteres szakaszán, a történtek okát vizsgálják az illetékesek, tudta meg Rózsahegyi Tibor polgármestertől a veol.hu.

A vászolyi Forrás-tó - illusztráció Forrás: Skatty/shutterstock.com

"Soha nem volt még hasonló esetre példa, és mindig nagyon büszkék voltunk arra is, hogy kristálytiszta a patakunk, melyben a nagyon érzékeny folyami rákok is szívesen élnek", mondta Rózsahegyi Tibor. A lap szerint a polgármester egy helybelitől tudta meg a szomorú hírt, hogy

a Séd-patak falu alatti szakaszától az utolsó vízimalomig, mintegy ötszáz méteren elpusztult több száz folyami rák, és a víz is habzott.

A történtek után azonnal értesítette a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot, ahol tudomása szerint vizsgálják az esetet.

A vászolyi önkormányzattól minden lakosnak küldtek értesítést arról, hogy kiemelten figyeljenek a permetszerekre, a vegyi anyagokra, a patak tisztaságára, és a törvényben előírt módon bánjanak a vegyszerekkel. A polgármester szerint emberi mulasztás történhetett, valamilyen permetszer, illetve vegyi anyag kerülhetett a patakba, és az okozhatta a rákok pusztulását. Ismert, a folyami rák védett faj, természetvédelmi értéke 50 ezer forint, így a természetkárosítás mértéke meghaladhatja a tízmillió forintot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.