Megnyílt az ország legnagyobb kerékpáros pumptrack pályája

Tata
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 20. 08:09

A Bringapark Program két új, tatai kerékpáros-fejlesztés eredményét adták át szerdán közel az Öreg-tó partjához, az Építők parkban. Az egyik, a KOMBIbike kerékpárkölcsönző rendszer, amelynek járműveit öt szlovák és négy magyar településen lehet használni, a másik pedig az ország legnagyobb, 600 négyzetméteres kerékpáros pumptrack pályája, amely önálló élményt kínál a Tatabánya-Tata-Dunaalmás útvonalon vezető Által-ér völgyi kerékpárút mellett, olvasható Tata városának Facebook-oldalán.

A pumptrack vagy pumpapálya egy hullámformára kialakított útvonal, amely használható kerékpárral, görkorcsolyával, gördeszkával és rollerrel is. A pályán a sportoló pumpáló mozgást végez a testével, így hajtva lehetőleg tekerés nélkül a járművét, ebben a pálya kialakítása segíti.

A Kombi bike depo pedig a határon átnyúló integrált kerékpárkölcsönző rendszer projekt kapcsán valósult meg, amelyből kettő is épült Tatán. Az egyik az Építők parban, a másik a sportcsarnoknál található. Ez ma Európa legnagyobb ilyen jellegű kölcsönző-rendszere, amelynek első magyarországi állomása Tatán található. A közösen fejlesztett rendszer lehetővé teszi, hogy bárki bármelyik KOMBIbike állomásról bringát kölcsönözzön, amelyet aztán bármelyik állomásra visszavihet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.