Megnyílik az Esterházy-kastély, ahol a könyvtárszobában egy titkos ajtóra bukkantak

Esterházy-kastély
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 13. 10:59

Május 26-tól lesz látogatható Tatán az Esterházy-kastély, amely a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram fejlesztései során újult meg 17 másik kastéllyal és 12 várral együtt. De idén többek között a mosonmagyaróvári vár, a nádasdladányi kastély és a sümegi püspöki palota is bemutatkozik új pompájában – olvasható a Turizmus.com oldalán.

Az a bölcső is megnézhető majd, amely az utolsó Tatán nevelkedett grófot ringatta Forrás: Bata Tamás / NÖF NEMZETI ÖRÖKSÉGVÉDELMI FEJLESZTÉSI NONPROFIT KFT. / FACEBOOK

Bár az Esterházy-kastély felújítása már tavaly befejeződött, akkor mi is írtunk a várható megnyitásáról és a kékcsempés grófnői fürdőszobák látogathatóságáról, aztán novemberben kiderült, a járvány következő hulláma miatt mégsem tud fogadni látogatókat felújított épületében. Legutóbb pedig februárban írtunk arról, hogy azt a díszes bölcsőt is kiállítják a kastély egyik termében, amely még az utolsó Tatán nevelkedett grófot ringatta.

Az egyik fürdőszobában pedig a jellegzetes, kézzel festett kék delfti csempék is láthatók, amelyek a porcelánkáddal és a lábas mosdóval együtt 1915-ből maradtak fenn Forrás: NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. / Facebook

Néhány napja pedig a Komárom-Esztergom megyei hírportál egyik cikkéből derült ki egy újabb részlet a felújításról, amely során a könyvtárteremben egy titkos ajtóra bukkantak a könyvespolcok mögött. "A könyvtárból nyíló titkos ajtó az épület másik részébe vezetett át. Az átjáró a balkonszobába nyílott, így lehetett lerövidíteni az utat az épületen belül. De a felújítás során nagyon sok más érdekesség is előkerült. A falszövetkutatás során megtaláltuk azt a lépcsőt, amely az emeleti grófnélakosztályt kötötte össze a földszinti grófi lakosztállyal. És az eredeti nyomok alapján sikerült is a lépcső ezen részét helyreállítani és megmutatni" – idézi a lap Virág Zsoltot, a Nemzeti Kastély- és Várprogramért felelős miniszteri biztost.

Másik meglepetésként pedig egy rejtett pince feltárását említi a lap, amelyet az épület aljzatának kialakítása során találtak meg. A pincének se ablaka, se kivezető nyílása, se szellőzője nem volt, de az eredeti vasajtó mellé gondosan odahelyezték a kulcsot is, amivel első próbálkozásra kinyílt a csapóajtón a zár.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.