Ezeket a budapesti épületeket jelölték az építészek Oscar-díjára

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 03. 11:41

A Mies van der Rohe építészről elnevezett elismerést olyan megvalósult európai projektek kaphatják, amelyek építészeti minőségük és kulturális jelentőségük révén a modern városfejlesztés meghatározó alkotásai. A díjat az Oscar-díjhoz is szokták hasonlítani. A kiválasztási folyamatban a Puskás Aréna bekerült a második fordulóba, és ezzel hivatalos jelöltté vált.

A Puskás Aréna jelenleg Magyarország legnagyobb befogadóképességű létesítménye Forrás: OD Pictures - Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt./Wikipedia

A Puskás Arénát tervező Középülettervező Zrt.-nek (KÖZTI) nem ez az első jelölése: korábban a Papp László Sportarénának is sikerült a hivatalos jelöltek közé bekerülnie. A Puskás Aréna 52 méter magas, alapterülete 208 000 négyzetméter, már méretével is karakteresen formálja a városképet. Az épületet 3 évig tervezték, majd ugyanennyi idő alatt építették fel, és 2019-ben adták át. Az Aréna mellett az idei jelöltek között van még a MOME Campus és a Gyarmati Dezső Uszoda is.

A Mies van der Rohe-díj versenynaptára szerint 2021 elején az első kör jelöltjeit, vagyis a 2018 és 2020 között épült projekteket hozzák nyilvánosságra. 2021 szeptemberében a második fázis jelöltjeit, vagyis a 2020 és 2021 között épült projekteket jelentik be.

Az 1886 és 1969 között élt német–amerikai építészről, Ludwig Mies van der Rohéról elnevezett díjat 1988-ban adták át először. Az elismeréssel a kortárs építészet területén születő legkiemelkedőbb európai projekteket díjazzák – írja a welovebudapest.com.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.