Természetvédelmi oltalom alatt állnak, mégis gyérítik őket

hal
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 26. 15:34

A baltikumi vonuló kárókatonák másnéven kormoránok összetűzésbe kerültek a Balaton és a környező halastavak gazdáival, mivel a madarak naponta akár egy kiló halat is megesznek. Bár a kárókatonák természetvédelmi oltalom alatt állnak, mint Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta a sonline.hu-nak, manapság annyira elszaporodtak, hogy "az már elviselhetetlen méreteket ölt". A tógazdák kérhetnek a természetvédelmi hatóságtól kilövési illetve riasztási engedélyt a kijelölt területeken és időpontokban, meghatározott példányszámra.

Telepesen fészkelnek Forrás: Picasa 2.0/Wojsyl/Wikipedia

Mint Szári Zsolt hozzátette, tavaly nyolcszáz madarat ejtettek el, 90 százalékát a tógazdaságaik területén. Idén a Balatonon két helyszínen – Tihanyban és Alsóörsön – gyéríthetik az állományt.

A tógazdák arra hivatkoznak, hogy a kárókatona jelenléte zavar más vonuló madarakat, és a halállomány téli pihenését is megzavarja, emellett az ürüléke tönkreteheti a fákat.

A madarak kilövését a társaság három munkatársa végzi, s ehhez 10 ezer lőszert használtak fel tavaly. Az Agrárminisztérium lőszertámogatási célra létrehozott alapjából 1,2 millió forintot nyert el a társaság, mint mondják, ez az egyetlen forrás, ami a halgazdálkodó kárenyhítésének tekinthető. Hozzáteszik, hogy védelmi megoldást hozhatna a Balaton befagyása is, amit már nagyon várnak – írja a sonline.hu.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.