Nagy átalakulás elé néz a Balaton-parti város

Keszthely
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 19. 16:39

Múlt héten számoltunk be arról, hogy olyan sokan látogattak el a keszthelyi Balaton-partra, hogy az önkormányzat úgy döntött, kötelezővé teszi a maszkviselést a Csík Ferenc sétány labdarugó pályától a Helikon Hotelig terjedő területen. Most ismét Keszthelyről érkeztek hírek, igaz, más témában. Mint Nagy Bálint, a város polgármestere sajtótájékoztatón elmondta, az ott élők és az ott működő szervezetek javaslatait várják arról, hogy milyen fejlesztések valósuljanak meg a Balaton-parton, ahol négy kilométer hosszú sétányt is kialakítanak majd.

A Keszthelyi Városi strandot szintén bővítenék Forrás: János Bencs/Pixabay

Keszthely nagy léptékű városfejlesztésbe fog, az építészeknek szóló ötletpályázat már lezárult, a szakmai zsűri 26 pályamunkáról dönt a következő hetekben. A fejlesztések elsősorban két területre összpontosulnak, az egyik a Festetics-kastélytól a belvároson és a Helikon parkon át a központi strandig tartó terület, a másik pedig a déli kutyás strandtól és piknikkertől a majdnem Gyenesdiás határáig tartó mintegy négy kilométeres partszakasz. Ez utóbbira várják most az ötleteket, amelyeket felhasználva az év végéig kidolgozzák a parti terület fejlesztési terveit. A helyieknek szóló ötletbörzére február 7-ig várják a javaslatokat.

Az már biztos, hogy a teljes partszakasz hosszában ligetes sétányt alakítanak ki, megnyitva ezzel olyan területeket is, amelyek ma még zárva vannak a látogatók elől.

Erre felfűzve olyan szolgáltatásokat, sportolási és kikapcsolódási lehetőségeket kínálnának, amelyek egész évben elérhetők. A városi strandot új szolgáltatásokkal és zárt térben is használható sportfunkciókkal, rossz időben is igénybe vehető játszóházzal bővítenék. A déli partszakaszon megőriznék az Erzsébet-liget növény- és állatvilágát, piknikezési lehetőséget is kínálva, illetve megnyitnák a két vitorláskikötő területét is. Az északi területen új csónakkikötőt terveznek.

A közeljövőben két szállodaépítés is elkezdődik a Balaton-parton, ezek várhatóan 2023-ra készülnek el. A lebontott Via Hotel helyén februárban kezdődnek egy 126 szobás, négycsillagos szálloda munkálatai, emellett elkezdődik Helikon Hotel korszerűsítése is, ahol az eddiginél kevesebb, de tágasabb szoba lesz, a besorolás pedig szintén négycsillagosra változik – írja az MTI.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.