Megszentelték a magyar tenger vizét

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 08. 14:26

Megszentelték a Balatont Vízkereszt alkalmából. Szűcs Imre balatonlellei plébános a helyi templomban tartott szentmisét követően a partról áldotta meg a tavat. Íme, a szertartás.

A vízszentelés hagyománya a harmadik századból ered, az ünnep Epiphania Domini, az Úr megjelenése néven volt ismert. Korábban Jézus születését ünnepelték ekkor, de 350-ben I. (Szent) Gyula pápa áthelyezte ezt az ünnepet december 25-re, melyen a rómaiak a Napistent, vagyis a "legyőzhetetlen Napot" ünnepelték.

Vízkeresztkor később a világ keleti felén Jézus keresztsége vált hangsúlyossá (erre emlékeztet a vízszentelés), nyugaton pedig a napkeleti bölcsek látogatása került előtérbe – olyannyira, hogy a római katolikus egyház a második vatikáni zsinat óta hivatalosan már ezt az eseményt ünnepli vízkeresztkor.

Igazi ajándék a legnagyobb tavunk - illusztráció Forrás: Molnár Balázs/Pixabay

Szűcs Imre plébános elmondta: hagyományteremtő szándékkal szentelte meg a tavat és jövőre azt tervezi, hogy megkeresi a balatoni települések plébánosait, hogy közösen egy időben áldják meg minél több helyen a Balaton vizét – írja az sonline.hu.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.