Mától két hétig nem utazhatunk a fogaskerekűn

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 02. 08:08

November 2-ától, hétfőtől várhatóan november 15-éig, vasárnapig nem jár a fogaskerekű, mert a BKV Zrt. folytatja a pályajavítási munkáit – a Városmajor végállomásnál, illetve az Orgonás és az Erdei iskola között. A felújítás idején cserélik, szabályozzák a pályasínt és a fogasléceket, amelynek eredményeként a fogaskerekű megbízhatóbban közlekedik, zajterhelése pedig jelentősen csökken - olvasható a BKK szerkesztőségünkbe érkezett közleményében.

A felújítás ideje alatt a vonal alsó szakaszán, a Széll Kálmán tér és a Svábhegy között a 21-es és a 21A, a Királyhágó tér és a Svábhegy között pedig a 212-es autóbusszal lehet utazni, melyhez kapcsolódva a Svábhegy és a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút között a 60-as pótlóbusz közlekedik. Emellett 60A és 60B kiegészítő pótlóbusz-járatok közlekednek hétfőtől szombatig a fogaskerekű alsó szakaszán található Orgonás, Esze Tamás iskola megállóhelyek kedvezőbb kiszolgálására, melyek a hétköznapi csúcsidőszakok kivételével csak előzetes telefonos igénybejelentés alapján indulnak el.

Forrás: Budapesti Közlekedési Központ

A Széchenyi-hegy és a Svábhegy között közlekedő 60-as pótlóbusz útvonala és megállóhelyei térképes felületen követhetők nyomon a BKK FUTÁR alkalmazásban. A 60-as pótlóbusz a Svábhegyről a 21-es autóbusz Normafa irányú megállójából indul, a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút állomásnál megáll a Golfpálya úton, a fogaskerekű végállomása mögött és a Gyermekvasút végállomása előtt is.

A 60A és 60B pótlóbusz a Városmajor utcából, a 128-as busz Szent János Kórház megállója mögül indul. A 60A buszjárat a Szent János Kórház és a Pethényi út között közlekedik, útvonala és az érintett megállói térképes felületen követhetők nyomon a BKK FUTÁR alkalmazásban. A 60B buszjárat a Szent János Kórház és az Esze Tamás iskola (Rőzse utca) között közlekedik, útvonala és az érintett megállói térképes felületen követhetők nyomon a BKK FUTÁR alkalmazásban.

A 60A és a 60B pótlóbusz munkanapokon reggel 6 és 9, valamint délután 15 és 18 óra között az előre meghirdetett menetrend szerint indul; hétköznap a többi napszakban, valamint szombaton egész nap pedig igényvezérelt, Telebusz-rendszerben jár, azaz csak akkor indul el, ha erre az utasok részéről igény jelentkezik. Az utazási szándékot a +36-1-3-255-255-ös telefonszámon, az automata menüben a 3-as gombot választva lehet jelezni, legkésőbb az indulási időpont előtt 30 perccel. Amennyiben regisztrált utasokkal még nem telt meg az autóbusz, a járművezetőnél jelentkezve előzetes bejelentés nélkül is lehet utazni a buszon. Vasárnap a 60A és a 60B pótlóbusz nem jár.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.