A koronavírus sok ember utazási terveit felborítja. Ennek kapcsán mi is írtunk arról, hogy hogyan döntsük el, útnak indulunk-e, és mire érdemes figyelni, hogyha útra kelünk. A járvány terjedését valós idejű térképen is nyomon követhetjük, ha pedig a várható tendenciákra vagyunk kíváncsiak, a matematikai modellezés lehet segítségünkre.
Ebben pedig élen jár a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének Alkalmazott és Numerikus Matematika Tanszékén tíz éve működő járványmodellező csoport, mely számos, fertőző betegség terjedésével foglalkozott már az influenztól kezdve a malárián, a Zika és Ebola víruson, bárányhimlőn, a kéknyelv-betegségen, a kanyarón, a polión, a kullancs-encephalitisen, a HiB-en és a diftérián át a szamárköhögésig. A Röst Gergely vezetésével működő kutatócsoport év elejétől foglalkozik a koronavírus modellezésével is.
Olyan kockázati elemzést végeztek, amivel a koronavírus járvány kitörésének a valószínűségét határozták meg a Kínán kívüli országokban.
A modellből korábban többek között az is kiderült, hogy Irán valószínűleg alábecsülte fertőzöttjeinek számát, mert mint Röst Gergely a New Scientistnek elmondta, egy országban 1600 és 2400 közötti fertőzésszámnak kell lennie ahhoz, hogy két fertőzött utazó kerüljön ki a lakosságból.
A három fázisból álló modell alapján megmondható, hogy mekkora a járvány kitörésének valószínűsége, és milyen óvintézkedések fékezhetik meg a vírus terjedését.
A modell első szakaszában egy transzmissziós modellt illesztettek a korábbi adatokra, és ezt alkalmazták az összes kínai eset számának becslésére. A második részben ezt az esetszámot egy individuális alapú, globális mobilitási modellben használják, ami a légiforgalmi és egyéb utazási adatokon alapul, és ad egy valószínűségi eloszlást arról, hogy a kínai esetek mekkora része fog külföldre utazni és melyik országban hányan jelennek meg, figyelembe véve az életbe lépett utazási megszorításokat és a reptéri szűréseket is.
A modell harmadik fázisa egy ún. elágazó sztochasztikus folyamat, amelynek segítségével leírható a betegség terjedése a célországban a kezdeti időszakban, és a behurcolt esetek számából és a sajátos helyi paraméterekből kiszámítható egy járvány kitörésének valószínűsége.
A három különböző modell integrálásával kapott eredmények azt mutatják, hogy a Kínával kevésbé szoros összeköttetésben álló, de viszonylag magas helyi reprodukciós számmal (az a szám, ahány további embernek tovább adja a vírust egy fertőzött) rendelkező országokban elsősorban a beérkező utazók szűrésével, valamint a közlekedési kapcsolatok csökkentésével mérsékelhető a járványkitörés kockázata.
A Kínával szoros összeköttetésben álló, de alacsonyabb helyi reprodukciós számmal rendelkező országokban a helyi reprodukciós szám további csökkentése a leginkább hatékony intézkedés. A két paraméter szempontjából közepes országokban mindezen intézkedések kombinálásával érhető el a legjobb eredmény.
A modell segítségével ázsiai, amerikai és európai országok csoportjait is összehasonlították a kockázatok szempontjából,
elemzésükből pedig az derült ki, hogy Magyarország a viszonylag kicsi kockázatú országok közé tartozik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.