Magyarországra és újabb két, közeli országba érkezett meg a koronavírus

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 05. 09:46

Megvan az első fertőzött, sőt, mindjárt kettő olyan beteg is van Magyarországon, akit koronavírus-fertőzés miatt kellett egészségügyi intézménybe szállítani - adja hírül az MTI. Az első két fertőzött külföldi, iráni diákok, akik a közelmúltban Iránban jártak, hogy megünnepeljék az iráni újévet a családjukkal. Egyikük saját maga jelentkezett tesztelésre, a másik érintetten pedig a jelentkező enyhe tünetek miatt végezték el a vírustesztet.

Bezárt iskola Rómában Forrás: AFP/Vincenzo Pinto

Mindketten egyelőre tünetmentesek, de a szükséges eljárásnak megfelelően a Szent László Kórházba szállították őket. Az elvégzett laboratóriumi tesztek a megerősítő vizsgálatokkal együtt pozitívnak bizonyultak, de mindkét fertőzött jó állapotban van, enyhe tüneteik vannak és nem lázasak.

Jelenleg azt vizsgálják, hogy miként kapták meg a betegséget a diákok, és, hogy merre jártak Magyarországon.

Ők kórházban maradnak teljes izolációban, egészen a teljes gyógyulásukig, melyet különböző orvosi kritériumok alapján állapítanak majd meg.

Nemcsak Magyarországon, hanem Szlovéniában is megjelent az új koronavírus: egy ember esetében az egészségügyi hatóságok megerősítették a fertőzöttséget.

A beteg Marokkóból Olaszországon keresztül érkezett Szlovéniába, jelenleg pedig a ljubljanai kórházban van karanténban.

A szlovén illetékesek most arra összpontosítanak, hogy felkutassák azokat, akik kapcsolatban álltak a fertőzött személlyel, és kiderítsék, hogy ő hol fertőződhetett meg.

Szlovéniában ez az első koronavírus-fertőzés. Két szlovén állampolgár korábban megfertőződött a Japánban tartózkodó Diamond Princess brit-amerikai üdülőhajón, de őket Japánban kezelik.
Szlovénia múlt hétfő óta fokozott készenléti állapotot vezetett be a koronavírus-járvány elkerülésére az olaszországi fertőzések miatt. Az országban eddig 352 koronavírustesztnek lett negatív eredménye.

Bosznia-Hercegovinában csütörtökön regisztrálták az első két esetet. A nyugat-balkáni ország többségében szerbek lakta országrészében

egy apánál és a fiánál állapították meg a vírus jelenlétét. A férfi családját megfigyelés alá helyezték.

A fiú iskoláját lezárták, és azokat a gyerekeket is megvizsgálják, akik az utóbbi időszakban kapcsolatba kerültek a gyerekkel. A férfi Olaszországban dolgozik, ott fertőződhetett meg, és hazalátogatásakor adhatta tovább a vírust - közölték az illetékesek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.