Ha még nem döntötte el, hol várja az új évet, akár a szomszédos szecessziós városba, Szabadkára is átruccanhat, ahol ingyenes szabadtéri koncertekkel, kirakodóvásárral, forralt borral és éjféli tűzijátékkal várják a látogatókat.
A város főterén Szilveszter napján már kora délután elkezdődik az ünnepi hangulat. A felállított színpadon 13 és 15 óra között DJ Devianton szórakoztatja a közönséget.
21 órától a Ravnica tamburazenekar lép fel, akik igazi balkáni hangulatot varázsolnak a szecessziós városháza előtti térre. Ezután érkezik az est sztárvendége, Alen Ademović és zenekara – az együttes 22.30-kor lép színpadra, és az énekes elmondása szerint a repertoárjukon rock, pop és folkdalok egyaránt szerepelnek makd.
Az éjféli tűzijátékot a hagyományokhoz híven keringők követik.
A szervezők elmondása szerint a Winterfest karácsonyi ünnepi vásár december 31-én éjszaka is várja a vásárlókat, ahol pöttyös dzsezvában főzik a forraltbort és helyi pálinkákat is kínálgatnak. A rendezvény ideje alatt a látogatókat több pult étel- és italkínálata várja.
A város központjába, a biztonság érdekében, idén sem szabad bevinni fémcsomagolásokat, illetve üveget, valamint pirotechnikai eszközöket - tudtuk meg a vajdasági Magyar Szó napilap korábbi cikkéből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.