A világ 10. legszebb épületének választották az Országházat

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 24. 14:54

Az egyik legnépszerűbb globális turisztikai portál, a TripAdvisor minden évben rangsorolja a világ legszebb, legnépszerűbb épületeit. A toplistáin többször szerepelt már magyar hotel a világ 25 legjobb szállodája között (legutóbb például tavaly januárban szavaztak az oldal olvasói róla), most pedig itt a hír, hogy a budapesti Országházat is beválasztották a legnépszerűbb látnivalók huszonötös listájába, egészen pontosan tizedikként. Tavaly egyébként ugyanebben a rangsorban még a 14. helyen állt az épület.

Országházunk Európa második és egyben a világ harmadik legnagyobb parlamenti épülete. A neogótikus stílusú épületet Steindl Imre tervezte, 1885. és 1904. között építették. Forrás: Karelj / Wikipedia


Az elmúlt egy év során az oldal felhasználói által leadott szavazatok alapján rangsorolták a legjobbakat, amelynek élére a tavalyihoz hasonlóan idén is a kambodzsai Angkor épületegyüttes került, a második helyen a spanyolországi, Sevillában található Plaza de Espana, a harmadik helyen pedig az Abu Dzabiban található Zayed sejk mecset áll, amely tavaly még a második legnépszerűbb látványosságnak számított.

Az idei lista negyedik helyén a Vatikánban található Szent Péter Bazilika tanyázik, ötödiken a spanyolországi Cordoba katedrálisa, amelyet hatodik helyen az indiai Tadzs Mahal, majd a milánói Dóm követ. Nyolcadik helyre került San Francisco börtönmúzeuma, az Alcatraz (San Franciscóban szerzett korábbi élményeinkről itt olvashat), kilencedik helyen pedig San Francisco híres hídja, a Golden Gate áll. Na, és erre a listára került fel tizedikként a magyar Országház. A közép-kelet európai régió legjobbjaként Országházunk egyébként olyan látványosságokat előzött meg, mint a párizsi Notre Dame, az athéni Akropolisz vagy Prága szintén gyönyörű főtere.

A világ 25 legszebb látnivalója:

Angkor Wat – Siem Reap, Kambodzsa
Plaza de Espana – Sevilla, Spanyolország
Zájed sejk mecset – Abu Dhabi, Egyesült Arab Emirátusok
Szent Péter Bazilika – Vatican City, Olaszország
Córdobai nagymecset – Cordoba, Spanyolország
Tádzs Mahal – Agra, India
Milánói dóm – Milánó, Olaszország
Alcatraz Island – San Francisco, Kalifornia
Golden Gate híd – San Francisco, Kalifornia
Parlament – Budapest, Magyarország
Prága főtere – Csehország
Notre Dame katedrális – Párizs, Franciaország
A Megváltó Krisztus szobra – Rio de Janeiro, Brazília
Eiffel-torony – Párizs, Franciaország
Akropolisz – Athén, Görögország
Fekvő Buddha temploma – Bangkok, Thaiföld
Mutianyu falszakasz – Nagy Fal, Kína
Burdzs Khalifa – Dubaj, Egyesült Arab Emirátusok
Sydney-i Operaház – Ausztrália
Machu Picchu – Peru
El Ateneo Grand Splendid könyvesbolt épülete – Buenos Aires, Argentína
Notre-Dame Basilica – Montréal, Kanada
Fusimi Inari-nagyszentély – Kiotó, Japán
Svedagon pagoda – Rangun, Mianmar

Forrás: TripAdvisor

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.