Tavaly ilyenkor írtunk arról itt a Travelón, hogy a XII. kerületi önkormányzat elindította az elhagyatott Olimpia Szálló kisajátítását, hogy lebonthassa a 16 éve üresen álló épületet. Most pedig itt a hír, hogy ez a kisajátítási eljárás véget ért, így a Hegyvidéki Önkormányzat birtokba vehette a Normafán álló egykori hotelépületet.
A város legnépszerűbb kirándulóhelye mellett éktelenkedő, lepusztult állapotú szálló bontása a tervek szerint egy hónapon belül megkezdődik, hogy a helyén park lehessen, valamint kiépülhessen az Eötvös út új szakasza - írja weboldalán a XII. kerületi önkormányzat. Vagyis belevághatnak a Normafa rehabilitációs projektjébe, amely szerint a szálló helyén parkot, az Eötvös út-Konkoly-Thege út találkozásánál pedig parkolókat építenek. Itt lesz nem messze a Normafa kapuja, a tervek szerint ide fut majd fel a meghosszabbított fogaskerekű, nem messze tőle pedig információs központot nyitnak.
Az elmúlt években a Normafa zöldterületeit tették rendbe, játszóterek épültek, átadtak egy futópályát és felújították az egykori lóvasút-végállomást.
A Hotel Olimpiát 1972-ben adták át, nevét az abban az évben rendezett müncheni ötkarikás játékokról kapta, és főhadiszállását is itt rendezte be a világversenyre készülő magyar csapat. A megnyitása utáni években a sportolók kedvelt találkozóhelye volt, Puskás Öcsitől és Baróti Lajostól Kárpáti Györgyig sok ismert ember fordult meg a szállóban. Színészek, filmesek szintén gyakori vendégei voltak a jó konyhájú helynek. Az elvarázsolt dollár című Bujtor-film és a Linda-sorozat több jelenetét is itt forgatták.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.