A 18 órakor kezdődő műsor első felében „Éget és világít lelkemben leveled..." címmel
költői est látható Arany János műveiből az Újszínház és a békéscsabai teátrum színművészeinek közreműködésével.
A kétszáz éve született költő műveiből, ars poeticájából, önvallomásaiból, levelezéseiből, verseiből és balladáiból láthatnak és hallhatnak részleteket a különleges irodalmi csemege nézői. A műsort Szente Éva állította össze és Seregi Zoltán, a Jókai Színház igazgatója viszi színpadra. Fellép mások mellett Gregor Bernadett, Tolcsvay Béla, Bartus Gyula, Gulyás Attila, Kovács Edit, valamint Vadász Gábor.
Az est második felében a békéscsabai Balassi Táncegyüttes műsora látható Nekünk szól a fülemüle - Tánckaláris Arany János balladáira címmel.
Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Regisztrációs jegy a Jókai Színház jegyirodájában igényelhető. A békési megyeszékhely számos programmal készült az Arany-emlékévre, az Emberi Erőforrások Minisztériumától 8,6 millió forintot nyertek el ezek megvalósítására. Egyebek mellett Árkosi Árpád rendezésében áprilisban színpadra állították a Bolond Istókot, a Munkácsy Mihály Múzeumban a Zichy Mihály illusztrálta Arany-kötetekből nyílt tárlat. A Békés Megyei Könyvtárban könyvekből, illusztrációkból álló emlékező kiállítás nyílt, a tárlat különlegessége egy Arany eredeti aláírását tartalmazó nyomtatvány volt. Arany János, a 19. századi magyar költészet központi alakja kétszáz éve, 1817. március 2-án született Nagyszalontán (ma Salonta, Románia). 2016-ban az Országgyűlés Arany János-emlékévvé nyilvánította 2017-et, az évfordulóra a Magyar Nemzeti Bank emlékérmet bocsátott ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.