150 éve, 1867. június 8-án koronázták magyar uralkodóvá Ferenc Józsefet és feleségét Erzsébet királynét, amelyre idén is megemlékeznek Gödöllőn. A múltat felidézve június 10-én 10.45-kor például egy Nosztalgiavonat érkezik a budapesti Nyugati pályaudvarról, jelképesen a királyi családdal együtt, majd 11 órától díszes koronázási menet indul a Királyi Várótól a kastélyig.
Ez a címe annak a tárlatvezetésnek, amely élőképekben mutatja be Erzsébet királynét, Ferenc Józsefet, a királyi gyermekeket, de az udvartartás több tagja is felsorakozik majd szombaton. Láthatjuk, ahogy Andrássy Gyula gróf jelentést tesz a királynak, Erzsébet beszélget udvarhölgyével, Festetics Máriával, vagy ahogy Mária Valéria főhercegnő készül az esti bálra. Ezen a napon egy kicsit mindenki átélheti, hogyan élt egykor a királyi család Gödöllőn.
A Szent Korona hivatalos másolata a királyi családdal együtt érkezik meg a kastélyba, amelyet szombaton a kastély dísztermében lehet megnézni. Erzsébet királyné koronázási díszruhájának hiteles másolatát szintén a kastélyban mutatják be először, amit június 8-tól 11-ig a kastély dísztermében lehet megnézni.
A koronázási szertartást felelevenítő hétvégén a családokat múzeumpedagógiai foglalkozások várják, mesés kalandozásra invitál a Királyfi, királylány elnevezésű tematikus program, a gyerekeknek pedig interaktív mesejátékkal készülnek. Június 10-én kora délután „Csipkerózsika" történetét mutatják be zenés táncjáték formájában, amelyben Kautzky Armand lesz a mesélő.
A hétvégén a Királyi Parkkönyvtár, játszóház és mesesarok is megnyílik a Királydombi Pavilonnál, vasárnap délután Maszkaland címmel vásári komédia szórakoztatja az egybegyűlteket, a Garabonciás Együttes mozgásszínházi előadását pedig a díszudvaron lehet majd megnézni. A hétvégi estéken Gödöllő város testvérvárosainak fúvós együttesei szórakoztatják a közönséget. A programokról részletesebben itt olvashat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.