Szombaton például a Bóbita Szabadtéri Színpadon fellép Fábián Juli, koncertet ad a Kozma Orsi Quartet, de lesz Jazzkívánságműsor is, amelyen a Sárik Péter Trió Szőke Nikolettával ad elő különböző műfajú dalokat jazz-ben újragondolva. Aztán fellép Frenk zenekara, világzenét csempész a piknikhangulatba a Tárkány Művek, és bemutatkozik a jazz-folk területéről már ismert Dresch Mihály vonós quartettje is. A fesztivál két kiemelt programja a Budapest Bár és a Budapest Klezmer Band koncertje, akik Tompos Kátyával lépnek színpadra. A Zsolnay Piknik ezt a két előadást leszámítva ingyenes.
A piknikhangulathoz Retró könyvvásár és olvasóliget is dukál, amit a Csorba Győző Könyvtár biztosít a látogatóknak. De a PTE Művészeti Kara is megnyitja műtermeit, hogy minél többen megismerhessék az ott zajló munkát. Mindezen túl a szervezők kézműves foglalkozásokkal, elektronikai bütyköldével és gyöngykészítő műhellyel készülnek, a sportosabbak pedig részt vehetnek egy gerilla jóga órán vagy kipróbálhatják a petanque-ot.
A Bóbita Bábszínház Az ördögszántotta hegy című gólyalábas, óriásbábos szabadtéri játékán kiderül, hogy miért szántotta fel az ördög a Villány melletti Szársomlyó hegyet. De a társulat előadásában egy Hamupipő című produkció és a legkisebbekre is gondolva egy csecsemőszínházi előadás is látható lesz. Vasárnap pedig Első puszi címmel tart interaktív zenés bábjátékot Takáts Eszter és Juhász Kristóf. A pécsi Zsolnay Piknik programjairól bővebben itt olvashatnak.
Tavaly közel hatezer látogató vett részt a Zsolnay Pikniken. Akkor sokan felkészülve, fonott kosárral, pléddel és egyéb kellékekkel érkeztek, de a helyszínen idén is ingyenesen lehet majd pokrócot kölcsönözni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.