A pünkösdi hosszú hétvégén érdemes végiglátogatni a csodálatosan felújított tiszadobi, edelényi és nádasdladányi kastélyokat. Ezeken a helyeken a Forster Központ Borkultúra című programsorozatán borkóstolás közben ismerhetjük meg az egykori lakók életének és szerelmeinek történetét – áll a szervezők közleményében.
Az Edelényi kastélyszigetre látogatók a rokokó szerelem vidám életképei között 18. századi időutazáson vehetnek részt. A szőlő és a bor körüli munkákról éppúgy mesélnek a L' Huillier-Coburg-kastély falképei, mint a főúri vadászatokról, az udvarlásokról és a cigányzenés mulatságokról.
A tiszadobi Andrássy-kastélyt is szerelmi legendák övezik. A környékbeliek szent meggyőződése, hogy gróf Andrássy Gyula miniszterelnök Sissinek építette gyönyörű, romantikus kastélyát. Unokahúga, Andrássy Katinka, a későbbi „vörös grófnő" itt, a kastély teraszán ismerkedett meg élete szerelmével, férjével és vezérlő csillagával Károlyi Mihály gróffal.
A nádasdladányi Nádasdy-kastély Ősök csarnokában több házaspár portréja is szerepel, akiket legendás szerelem fűzött össze. Nádasdy Tamás és Kanizsai Orsolya 16. századi levelezéséből meghatóan gyöngéd házastársi szerelem képe rajzolódik ki. A kastély 19. századi építtetőjét, gróf Nádasdy Ferencet is sírig tartó szerelem kötötte fiatalon elhunyt, szépséges feleségéhez, Zichy Ilonához. A rendhagyó tárlatvezetések során mindezekről tudhat meg izgalmas részleteket a látogató.
A hétvége nem múlik el borkóstolás nélkül: a kastélyokban a programba bekapcsolódott pincészetek borainak kedvezményes kóstolására és vásárlásra is lehetőség lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.