Fényfestést kapott a világ egyik legnagyobb terepasztala

Miniversum
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 22. 17:14
Fényfestést kapott a világ egyik legnagyobb terepasztala

A Miniversum, a világ egyik legnagyobb terepasztala október 23-án életének eddigi legnagyobb fejlesztésével debütál. A száz, örök mozgásban lévő vasutat számláló kiállítás immáron közúti közlekedéssel is bővül. A tizenhat járműből álló flotta összes tagját a látogatók irányíthatják, interaktív nyomógombok segítségével - olvasható a közleményben.

Fotó: Miniversum.hu

Az egyébként hatalmas, gyönyörűen kidolgozott és részletgazdag, folyamatos mozgásban lévő terepasztalon Magyarország, Ausztria és Németország tájai, egyes nevezetességei kb. százszoros kicsinyítésben elevenednek meg. A hétvégén azt a fejlesztést is bemutatják, amely már a kiállítás fényfestését is rejti, így aztán az egész attrakció még inkább élményközpontúvá válik. Életre kel az osztrák asztal egy része, a zenére táncoló fények még mozgalmasabbá teszik a minivilágot.

Fotó: Miniversum.hu

A hétvégén a Miniversumba látogatók pedig meg is csodálhatják a kiállítás egyik legnépszerűbb eseményét: az éjszaka a Miniversumban látványosságot is. Délután öt órától a központi fények lekapcsolásával leszáll az éj a terepasztalra - az épületek világítása, a járművekben pislákoló fények, vagy az utcai lámpák fényei könnyen elbűvölhetik a közönséget.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.